|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 64 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-64 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: T. Szabó Levente 2012. szeptember 29.140 éves a kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatásAz új egyetemi tanév kezdetén, október 1. és 6. között a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) ünnepélyes programsorozattal emlékeznek az egyetem alapításának, illetve megnyitásának 140 éves évfordulójára. A jubileumi rendezvényre várják a véndiákokat, a jelenlegi és nyugdíjas oktatókat, kutatókat, hallgatókat és mindazokat, akik méltó módon szeretnének bekapcsolódni az egyetemalapítás megünneplésének közel egy hetes eseménysorozatába. Az ünnepélyes megnyitó október 1-jén, hétfőn 16.30 órától lesz a BBTE Farkas utcai központi épületének Aula Magna termében, ahol Ioan-Aurel Pop rektori köszöntőjét követően felolvassák a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem alapítólevelét. A hétfői program a T. Szabó Levente és Zabán Márta szerkesztésében megjelent kötet bemutatójával, az Egyetemi Múzeumban berendezett egyetemtörténeti kiállítás megnyitójával zárul. Történészek, levéltárosok, matematikusok, muzeológusok és bölcsészek előadásait hallgathatják az érdeklődők a programsorozat másnapi tudományos ülésszakán, melynek mottója „140 év a kiválóság jegyében”. Október 3–5. közötti tematikus programok keretében zajlik a természet-, humán- és társadalomtudományok napja, ahol az egyes tudományágak képviselői – egyetemi oktatók és doktori hallgatók – osztják meg az egyetem történetéhez fűződő kutatásaik eredményét, értékelve szellemi hatásának, közel másfél évszázados jelenlétének sajátos megnyilatkozásait. Az ünnepi eseményeket lezáró szombati nap a sport napja: az egyetem sportparkjában egyéni és csapattevékenységekre, versenyekre, vetélkedőkre kerül sor. Az egyetem kerek évfordulójának megünneplését kulturális programok is gazdagítják: kiállítások, színházi előadások, komolyzenei koncertek, népzene- és néptánc-előadások várják a résztvevőket. „2012. október elsején 141. tanévét nyitja meg az a Tudományegyetem, amelynek jogelődjét 1872-ben hosszas tárgyalások, helyszíni tájékozódás és országgyűlési viták után Eötvös József és Pauler Tivadar kultuszminiszterek alapították meg Kolozsváron” – áll a dr. Soós Anna rektorhelyettes által kiadott közleményben. „Két világháborút, számos politikai rendszert, két költözést, egy összevonást túlélve, a csaknem másfél évszázada elinduló magyar nyelvű felsőoktatás ma is működik: a magyar tagozaton ma több mint 300 tanár és kutató dolgozik, és 10 000-nél több magyar hallgató tanul. Az egyetem 21 karából 15-ön folyik magyar nyelvű oktatás is, kettő teljesen magyar nyelvű.” A magyar tagozat ünnepi tanévnyitójára október elsején, 11 órától kerül sor az egyetem Aulájában (Farkas utca 1., II. emelet). A megnyitó előadást dr. Nagy Bálint, a Közgazdasági Kar adjunktusa tartja A fekete hattyú és a válság címmel, fellép a Visszhang kórus. (Transindex) Nyugati Jelen (Arad) 2012. október 2.A magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplik KolozsváronA Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) joggal tekintheti magát a kolozsvári magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem méltó jogutódjának – hangzott el tegnap Marton József egyetemi tanár A 140 éves kolozsvári tudományegyetem múltja és jövője című előadásban a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozata nyitónapján. Az ünnepélyes megnyitón előbb Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Ion Aurel Pop a BBTE rektora mondott köszöntőbeszédet. A rektor a modern európai felsőoktatás egyik első intézményeként említette a kincses városi Ferenc József Tudományegyetemet, majd egy rövid történeti áttekintés után arra a következtetésre jutott, hogy a román és magyar oktatásnak együtt kell maradnia a felsőoktatási intézmény keretében, mert szerinte a különválás nem vezet sehová. Marton József ugyanakkor elődadásban emlékeztetett, Ferenc József 1872. október 12-én szentesítette a kolozsvári tudományegyetem létrehozását, az egyetem alapításának gondolata ugyanakkor már az 1867-es kiegyezéstől kezdve állandóan napirenden volt a közéletben. Az eseményen részt vett Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is, aki kifejtette: meggyőződése, hogy a kincses város az egyetem alapításának köszönheti jelenlegi arculatát. A diplomata ugyanakkor a magyarság egyik fájdalmas eseményének nevezte az önálló magyar nyelvű állami egyetem 1959-es felszámolását. A köszöntőbeszédeket követően az egyetem kórusa lépett fel, majd a BBTE főépületének első emeleti folyosóján, a rektori galériában leleplezték Berde Áron, a Ferenc József Tudományegyetem első rektorának emlékplakettjét. A hatnapos rendezvénysorozat nyitónapját a könyvbemutató és kiállítás-megnyitó zárta. Előbb T. Szabó Levente és Zabán Márta Dokumentumok a kolozsvári Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar történetéhez című kiadványát mutatta be Keszeg Vilmos egyetemi tanár, végül pedig egyetemtörténeti fotókiállítás nyílt a BBTE Farkas utcai múzeumában – a tárlatot Benedek József egyetemi tanár mutatta be. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2012. október 3.140 éves a magyar nyelvű egyetemi oktatásA Babeş–Bolyai Tudományegyetem idei október 1-jei megnyitója ezennel nem csak az új tanév köszöntését, de az egyetemalapítás (1872) száznegyven éves jubileumára emlékező, hatnapos programsorozat kezdetét is jelentette egyben. Az egyetemtörténeti kutatásokat ismertető előadások a kedd délelőtti tudományos ülésszakon hangzottak el. A rangos kutatókat felvonultató konferencia előadásainak az egyetem főépületének díszterme, az Aula Magna biztosított otthont. A magyarországi és franciaországi szakemberek mellett a többségében „saját nevelésű”, azaz egyetemünk falai között nevelkedett előadókat hallgatva, azt hiszem távolról sem nevezhető fellengzőnek Molnár-Kovács Zsolt, az ülésszak elnökének zárógondolata, miszerint „a kiváló szakemberek képezik a jövő zálogát – mi tudjuk ezt, hiszen mi képezzük”. Az előadások időben főleg az egyetemalapítást közvetlenül megelőző évekre és az azt követő félévszázados intézmény- és társadalomtörténetre helyezték a hangsúlyt. A kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás témája olyan nemzeti(ségi) problémák felvillantásának is helyet biztosított, mint a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1872–1945) román nyelvet és irodalmat (magyar nyelven) oktató kezdeményezései. A prezentációk közül olyan elméletibb és tágabb perspektívájú kutatásokat lehetne kiemelni, mint a franciaországi magyar oktatásszociológus, Karády Viktor előadása az egyetem magyar intellektuális elitet kitermelő szerepéről, vagy a kolozsvári irodalomtörténész, T. Szabó Levente tudományos modernizációval foglalkozó társadalom- és szellemtörténeti kutatása. A magyar és román nyelvű előadásokat szinkrontolmácsok közbenjárásával tették mindenki számára érthetővé. A konferencia elhangzott előadásai a következők voltak: Pál Judit: Erdély helyzete az 1867-es kiegyezés után és a kolozsvári egyetem megalapítása; Szögi László: A Kolozsvári Tudományegyetem alapításához vezető út; Lucian Năstasă Kovács: Egy kolozsvári magyar egyetem dilemmái; Karády Viktor: A kolozsvári egyetem szociális szerepe a magyar intellektuális elit kialakításában; Nicolae Bocsan: Dr. Grigore Silasi, az első román nyelv és irodalom tanár a Ferencz József Tudományegyetemen; Szenkovits Ferenc: Matematikai és természettudományi kar a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen; Ana-Maria Stan: Kolozsvári román egyetemi tanárok, akik a Ferenc József Tudományegyetemen tanultak és T. Szabó Levente: Az egyetemtörténet mint a tudományos tudás társadalomtörténete. A kolozsvári Bölcsészkar példája (1872–1892) címmel. Az előadások részletes bemutatására nem vállalkozom, ehelyett azokat a fontosnak tekintett mozzanatokat emelem ki, amelyek az egyetem korai történetét legjobban körvonalazzák. Habár nem képezte a konferencia tárgyát, mégis néhány szóban említést tettek az 1872-ben alapított egyetem elődintézményeiről és kétszázkilencven éves (megpróbáltatásoktól sem mentes) „előtörténetéről”, amely köztudottan Báthory István erdélyi fejedelem 1581-es jezsuita kollégiumalapításával vette kezdetét – hangzott el Szögi László előadásában. Pál Judit vázolta fel azt a történeti-politikai kontextust, amely az 1867-es kiegyezést követően a régiót jellemezte, kiemelve a nemzetiségek közötti (bizonyos mértékben mindmáig ható) kölcsönös félelmet, amit a korabeli bécsi politika a nemzetiségek egymás közti kijátszására használt fel. A merev román elutasításra és szász ellenállásra adott magyar válasz – az épülő nemzetállamoknak megfelelő gyakorlat szerint – a későbbi egyetemi oktatásban is megnyilvánuló asszimiláló politika volt. Az iménti tendenciával párhuzamosan – mutatott rá Szögi László – a németesítő törekvések az 1860-as években megbuktak és a fokozatosan kiépülő magyar kulturális/politikai intézmények egy későbbi egyetemalapítás lehetőségét körvonalazták. Ekként lehet számolni az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesülettel (EME) vagy az 1863-ban összehívott szebeni Magyar Országgyűléssel és ugyanabban az évben alapított kolozsvári magyar jogi akadémiával. Mind Karády Viktor, mind Nicolae Bocsan rámutatott a kolozsvári egyetem román nemzetiségű hallgatóinak elenyésző arányára. A századforduló környékén az intézmény túlnyomó többségét magyarok tették ki és az ekkor főként Bécsbe járó románok vagy német egyetemeket felkereső erdélyi szászok aránya elenyésző maradt. Karády Viktor széles bázisú adatokra támaszkodva, részleteiben vizsgálta a nemzetiségi és vallásfelekezeti megoszlás szerinti hallgatói részvételt. A karok közötti részvételi arányban (bölcsészeti, ezen belül nyelvészeti és természettudományi; orvosi és jogi kar) jelentős eltérések mutatkoznak a jogi kar javára. Az országos szinten is kimagasló arányszám – hangsúlyozta beszédében mind Lucian Năstasă Kovács, mind Karády Viktor – a könnyen megszerezhető vizsgáknak volt köszönhető. Az egyetem önálló matematikai és természettudományi karát Szenkovits Ferenc mutatta be, aki az önállósodó kar országos szinten is elsők között számon tartott kezdeményezésére hívta fel a figyelmet, minek élére a közismert erdélyi polihisztort, Brassai Sámuel professzort nevezték ki. Ana-Maria Stan már egy későbbi periódust szemügyre véve, alapvető változásról tudósít: a Ferenc József Tudományegyetem által képviselt német oktatási modellt követően a francia válik irányadóvá. A konferencia záróakkordjaként T. Szabó Levente igen mélyszántású előadása, az 1870-es, 1880-as évek tudományszemléletét vizsgálta és a tanszabadság elvének arra a kétarcúságára mutatott rá, ami egyrészről hihetetlen innovatív tudományos felfedezéseket tett lehetővé, másrészről a fogalom könnyen instrumentalizálhatósága révén, zsákutcákhoz is vezetett. A konferencián nem tudott jelen lenni Cornel Sigmirean és T. Szabó Levente újonnan publikált munkájának társszerzője, Zabán Márta. GYŐRI TAMÁS Szabadság (Kolozsvár) 2013. szeptember 2.Vásárhelyiek világtalálkozója"Marosvásárhelynek lelke van" Leginkább a gálaműsor vonzotta azokat, akik eljöttek a marosvásárhelyiek első világtalálkozójára, amelyet méltó helyen – a Forgatag keretében –, a Kultúrpalotában tartottak meg. A rendezvény 9 órakor kezdődött az ún. élő könyvtárral, ahol – igen találóan – a szervezők a Tükörteremben lehetőséget teremtettek arra, hogy azok, akik távolról jöttek, betekintést nyerjenek a város életébe. Majd következett a gálaműsor és Életutak többszólamúsága cím alatt az elszármazottak beszámoltak arról, hogyan sikerült marosvásárhelyiekként megállniuk a helyüket a nagyvilágban. Igazán kellemes fogadtatásban volt részük azoknak, akik szombaton délelőtt beléptek a Kultúrpalota előcsarnokába, ahol népviseletbe öltözött fiatalok egy szál szegfűvel fogadták az érkezőt és a regisztrációhoz irányították, ahol a nyilvántartásba vétel után mindenkinek kalligrafikus írással szignált emléklapot adtak. Aki korábban érkezett, azt a Tükörteremben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviseletében több újságíró, televízió- és rádiószerkesztő fogadta. Egy másik asztalnál Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE jelenlegi és dr. Hollanda Dénes, a korábbi rektor várta. Sebestyén Spielmann Mihály kis előadást tartott a városról, míg Németh-Jakab Imola és Szabadi Ernő Loránd a fiatalok jelenjéről, jövőjéről provokálta volna beszélgetésre az érdeklődőket, Cseh Gábor pedig a sportélet iránt érdeklődőket fogadta. Közben egy kis incidens is történt. Míg a szervezők korábban meghívták dr. Csegzi Sándor volt alpolgármestert, hogy az élő könyvtárban a jövőtervezésről beszéljen, a rendezvény előtt két nappal a főszervezők (Soós Zoltán és Portik Vilmos) úgy döntöttek, nem adnak lehetőséget a polgármester tanácsosának az előadása megtartására. Soós Zoltán elmondta, ha a polgármesteri hivatal a rendezvény partnere maradt volna, nem lett volna ellenvetésük. Mivel azonban a városvezetés ellenrendezvényt szervezett, a hivatal képviselője kompromittálta volna a rendezvényt előadásával. Mi több, Soós Zoltán szerint a konfliktus alatt Csegzi Sándor nem tett semmit azért, hogy a polgármestert jobb belátásra bírja a Forgataggal kapcsolatban. Ugyanakkor nem zárkóztak el attól, hogy Csegzi Sándor "egyszerű" városlakóként jelen legyen a rendezvényen. Csegzi Sándor rögtönzött sajtótájékoztatót hívott össze, ahol többek között elmondta, hogy meglepetésként érte ez a döntés, hiszen a rendezvény szervezésekor mind Soós Zoltán, mind Portik Vilmos jelen volt, akik akkor beleegyeztek abba, hogy megtartsa az előadást, ezért is érte meglepetésszerűen a letiltás. A világtalálkozóra egy bemutató anyagot is előkészített. A Sebestyén Aba színművész által rendezett gálaműsorra zsúfolásig megtelt a Kultúrpalota nagyterme, és annak ellenére, hogy igen hosszúra sikerült a produkció, a közönség mindvégig kitartott és vastapssal jutalmazta a fellépőket. Kirsch Attila főszervező az előadást megelőző ünnepi beszédében – amelyet rendhagyó módon jeltolmács is kísért – elmondta, a világtalálkozóval a határokon átívelő nemzettudatot szeretnék erősíteni azokban is, akik itthon maradtak, azokban is, akik elmentek, de lelkükben marosvásárhelyiek maradtak. Kirsch Attila felsorolta mindazt, amire a város büszke lehet: a Teleki Tékára, a Magyar Tudományos Akadémia ősére, a Magyar Nyelvművelők Társaságára, amely szintén e városban jött létre. Megemlítette Bodor Péter székely ezermester, a két Bolyai munkásságát s nem utolsósorban a városépítő dr. Bernády Györgyöt. – A közelmúlt és a jelen alkotói azok, akik ezt a szellemiséget továbbviszik, a város hírnevét öregbítik. A múltra alapozva építjük a jövőt, s ez minket kötelez. Ma is e városban mindennap meg kell küzdenünk magyarságunkért, a megmaradásunkért, ezért szükségünk van arra, hogy erős, egységes nemzet legyünk, s nekünk – a világtalálkozó szervezőinek is – kötelességünk az összetartozást erősíteni, ezért teremtettünk lehetőséget a találkozásra, az egymásra találásra. S ezt kell nekünk évente megismételnünk – mondta többek között Kirsch Attila, majd szép gesztusként egy gyertyát gyújtottak meg a színpadon, és egy perc néma csenddel emlékeztek mindazokra a marosvásárhelyiekre, akik eltávoztak az élők sorából. A Nagy István színművész által ezúttal is profi módon vezetett műsorban felléptek: Kilyén Ilka lányával, Ritziu Ilka Krisztinával virágénekeket adott elő. Molnár Tünde csodálatosan szólaltatta meg a Kultúrpalota nagytermének orgonáját, Boros Emese, Trózner Kincső, Szabó Levente közismert operettslágereket adott elő Ávéd Éva zongorakíséretében, megzenésített versekkel minikoncertezett a Kővirág együttes, az Öves együttes és Kásler Magda csángó népdalokkal állt a közönség elé, Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei musicalrészleteket adtak elő, Vizi Imre két nemzetközi sláger mellett az első – az alkalomhoz igazított – magyar nyelvű szerzeményét is előadta. Közben Kovács Levente – a műsor összeállításánál bábáskodó rendező – rövid előadásában többek között arról beszélt, hogy milyen színházi múltja van Marosvásárhelynek, majd a jelennel kapcsolatosan megjegyezte: jelenleg öt színházi helyszín is van, és örvendetes, hogy a hivatásos társulatok mellett (ide értve a Maros Művészegyüttest, a Művészeti Egyetemet is) számos színjátszó csoport, civil szervezet is létezik, amelyek színvonalas produkciókat mutatnak be. S példaként említette a Művészkuckó legutóbbi előadásában a Valahol Európában musicalben igen nagy sikerrel szereplő párost is, Nemes Tibort és Vajda Borókát, akik – amint Kovács Levente mondta – a szakmában a jövő letéteményesei lehetnek. Az előadás díszmeghívottja Keresztes Ildikó volt, aki, bár közel 30 éve nem él Marosvásárhelyen, innen indult el életpályáján és mindig is marosvásárhelyi maradt. A közismert előadóművész hangulatos koncertje zárta a több mint háromórás műsort, amelynek végén a Himnusz is elhangzott. Ezt követően az Életutak többszólamúsága címen korábban meghirdetett élménybeszámolók következtek. A szervezők lehetőséget adtak bárkinek arra, hogy előzetes bejelentkezés után 3 – 5 perc alatt mondja el a városhoz fűződő élményeit. Öten iratkoztak fel, akikkel a színpadon Sebestyén Mihály és Kirsch Attila beszélgetett. A hosszúra sikeredett gálaműsor miatt alig 50-en voltak kíváncsiak az életutakra. A marosvásárhelyiek első világtalálkozója programjának részeként délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Sebestyén Aba színművész előadta Kocsis István A tér című monodrámáját. Vasárnap délelőtt a főtéri Keresztelő Szent János-plébániatemplomban ökumenikus imát tartottak Marosvásárhelyért, amelyen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is, és a találkozó szellemiségében az összetartás gondolatát foglalták bele a hálaadó istentiszteletekbe a Vártemplomban, a Bolyai téri unitárius templomban és a Régi Kórház utcai evangélikus templomban is. Vajda György Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 28.Visszavenni ErdélytGyörgy Péter Állatkert Kolozsváron. Képzelt Erdély című kötetéről szervezett vitát a budapesti zsidó közösségi otthonban, a Bálint Házban a Mérei Ferenc Szakkolégium. Társadalomkutatók, újságírók vitatkozhattak a szerzővel a Trianon-trauma értelmezéseiről, az Erdélyről szóló mítoszok természetéről. Parászka Boróka tudósítása. A budapesti kerekasztal beszélgetésen felszólalt Bárdi Nándor, Feischmidt Margit, Papp Z. Attila, Szerbhorváth György, Szilágyi Gáll Mihály valamint e tudósítás szerzője is. György Péter elsősorban irodalmi szövegeken, különböző életműveken, a szimbolikus terek értelmezésén keresztül keresi a választ ebben a kötetben arra, hogyan alakult az elmúlt évszázadban az Erdélyről való beszéd a magyar kultúrában. Karinthy Frigyestől Szilágyi Domokosig, Szabédi Lászlóig, Bretter Györgyig több életmű is egymás mellé rendelődik. Miféle kontextus jön így létre, és mire elég ezeknek az értelmezése? Megrajzolható-e ily módon az Erdély-képek, ideológiák története? Erről szólt az éles hangú vita, amelynek fontosabb szempontjait összegezzük. Papp Z. Attila kisebbségkutatóként úgy vélte, ez egy rendkívül gazdag könyv, rengeteg információ van benne azok számára is, akik nem Erdélyből származnak. Az azonban nem eldönthető – hangsúlyozta a kritikus, hogy kiknek szól ez a mű? Erdélyből nézve ugyanis – figyelmeztetett Papp Z. Attila – kevésnek tűnik. Az sem egyértelmű, hogy az irodalmi szövegeken keresztül megragadott Erdély „milyen Erdély”, és az az erdélyiség, amely a jelzett módon kibontakozik, kinek a valódi problémája, ha probléma? „Erdély nem az erdélyieknek gond, a csonka magyaroknak lehet kihívás, hogy mit jelent ez a térség. A kilencvenes években kerültem Magyarországra, és itt lettem valójában erdélyi, itt húzták rám a skatulyát” – magyarázta saját szempontjait a felszólaló, aki a módszertani kérdésekre kitérve elmondta: ismerve György Péter munkásságát, nem meglepő, hogy különböző irodalmi műveken keresztül próbál különböző történelmi korszakokat megérteni. De – vélekedett Papp Z. Attila – miközben a szerző mítoszt akar helyretenni, dekonstruálni, valójában újabb mítoszt teremt. Azt a mítoszt, hogy Erdéllyel nehéz foglalkozni, és ezt a probléma-összest, amelyet ez a térség, valamint az erről a térségről való beszéd, az erre való hivatkozás jelent – Magyarországon nem is lehet megérteni. „György Péter maga is mitizált gondolkodást folytat” – hangzott el a Bálint házban, ennek a kötetnek a problémája pedig az, hogy megkerüli a társadalomtudományos gondolkodást. Azt a gondolkodást – tette hozzá a társadalomkutató – amely a kilencvenes évek óta virágzik, de már a korábbi évtizedekben is működött. „Nincs jelen sem a néprajzi, sem a demográfiai, antropológiai ismeretek tömkelege, vagy csak egy-két utalás bukkan fel, hiányolom a nemzetközi szakirodalmat is, mert nem csak magyarul írtak Erdélyről” – figyelmeztetett az első felszólaló. Inkább szól Magyarországról Szerbhorváth György szociológus is személyes szempontok felől közelített, mint olyasvalaki, aki 1992-ben költözött először Magyarországra a Vajdaságból. „Ez a kérdéskör, amit ez a könyv érint, olyan gitt, amit én is azóta rágok” – fogalmazott Szerbhorváth, aki szerint a kötet helyenként provokatív és problémaérzékeny. Ezzel együtt több szempontból „felháborítónak” nevezte György Péter munkájának több elemét. Például azt, hogy (Selyem Zsuzsa 9 kiló. Történet a 119. zsoltárra című művét idézve és arra hivatkozva) elmarasztalóan ír a Magyarországon tovább tanuló, az ország határain kívülről érkező diákok ellátásáról. Szerbhorváth emlékeztetett: a külföldről érkező diákok fogadtatása nem volt egyértelműen és egyöntetűen rossz, ő maga vajdaságiként kiemelt ellátásban, zavarba ejtő figyelembe részesült. „Az a gyanúm, hogy egyes határon túli írók a kelleténél is jobban traumatizálják magukat, mert ha ez nem így lenne, nem lenne miről írjanak. Trianon óta fel-fel bukkan, hogy a centrum nem tud mit kezdeni a perifériáról, Erdélyből Magyarországra érkező diákokkal. Én, vajdaságiakként éreztem a szolidaritást” – emlékezett vissza György Péter második kritikusa, aki azt is sérelmezte, hogy bizonyos életműveket – például a Gion Nándor életművét leegyszerűsítően, vagy tendenciózusan kezeli a Kolozsvári állatkert szerzője. „Gion Nándor jó tollú író volt, de nem az eszéről, hanem a karrierjéről volt híres. A hatvanas években ösztöndíjjal Magyarországra került, zsidózott egy sort, aztán visszament Vajdaságba. Írt egy bődületesen rossz naplókönyvet, és aztán kilencvenes években is belement olyasmikbe, amelyeket másképpen nem lehetett leírni, mint úgy, hogy etnikai sztereotípiákat alkalmazott, például cigányozott. Aztán megint Magyarországra érkezett és eljátszotta az áldozatot. Ezek a részek nekem nem tetszenek, mert ezt differenciáltabban is meg lehetett írni” – hangzott el a Bálint-házban. Bárdi Nándor történészként úgy vélte, ez a könyv több mint egy szöveg, a kötet nem más, mint György Péter érvényességkeresése. Mindaz, ami ebben a nagyon vitatott könyvben szerepel, a hozzászóló szerint sokkal inkább szól Magyarországról, szól a budapesti kulturális odafigyelés hiányáról, és a nemzetiesítési folyamatokról. „A magam fajta szakértőnek csapdahelyzete van. Felállhatnék és elmondhatnám egy 26 oldalas hibajegyzékben, hogy mi a baj ezzel a könyvvel. Összevethetném ezt a munkát T. Szabó Levente egyetemtörténeti és ideológiatörténeti írásaival, vagy Szilágyi N. Sándor ember–világ előadásaival. És kiderülne, hogy Péter egy provinciális csávó, miközben egy budapesti véleményvezérről van szó. Ez mégis egy fontos könyv, Németh László romániai útinaplójához hasonlítanám” – összegezte a kutató, aki az esszékötet javára írta a hihetetlenül széles kontextualizalizációt. „Ha erdélyi véleményeket hallok, akkor azok a következők: olyan szövegekről tesz említést ez a könyv, amelyekkel én még nem találkoztam, a második azt hogy »nem bírtam elolvasni«, a harmadik az, hogy »földhöz csaptam«” – mesélte saját tapasztalatait Bárdi, aki Papp Z. Attilához hasonlóan a „nagyon fejlett” szakirodalom, a vonatkozó román és a nemzetközi tanulmányok, kutatások használatát kérte számon György Péteren. Az éles szakmai kritika elismeréssel is kiegészült. „Azért fontos ez a könyv, mert egy véleményvezér trauma-listázásáról szól, szemben a hiszterizálással, amelynek a kialakításában, a kilencvenes években ő maga (ti. György Péter) is részt vesz. Tehát ebben a könyvben ő maga is önmaga ellen küzd” – vélekedett a hozzászóló, aki úgy vélte, mindezzel együtt „a szakmai hierarchiában” a legfontosabb teljesítmény ebben a témában Trencsényi Balázs A nép lelke című munkája, valamint a többszerzős, Feischmidt Margit által is jegyzett Kolozsvár kötet megjelenése. (Bárdi Nándor a Liana Grancea, Jon Fox, Rogers Brubaker és Feischmidt Margit által közösen szerkesztett Nacionalista politika és hétköznapi etnicitás egy erdélyi városban című kötetre utal.) Mitikus vagy alulinformált kapcsolat Feischmidt Margit kulturális antropológus ehhez kapcsolódva úgy vélte, György Péter könyve egy közíró diagnózisa, keretes munka. Látlelet a kortárs magyar társadalom veszteseiről, akik a múltba menekülnek, a Trianom-traumát létrehozó Magyarországról. Erre a fajta múltba fordulásra, traumatizálásra három reakció van Magyarországon, és mindezekről ez a könyv beszél Feischmidt Margit szerint. Az egyik reakció az, amelyik létrehozza a múltba visszahelyezett Erdélyt, és működteti az ehhez kapcsolódó identitásipar. A másik tipikus reakció az elfordulóké, akik úgy vélik, ez a nosztalgikus, mítoszt teremtő ország nem a saját Magyarországuk, ezért nem foglalkoznak sem a mítosszal, sem Erdéllyel. A harmadik viszony, amit György Péter azonosít, a némaság, azoknak (a többségében erdélyi migránsoknak) a reakciója, akik nem találják a hangjukat ebben mitizáló Nagy-Magyarországban. „Megérintett engem ez a könyv” – vonta le a következtetést a társadalomtudós, aki maga is erdélyi származású migránsként telepedett át Magyarországra. Szilágyi Gál Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem média tanszékének oktatójaként szólt hozzá a vitához, György Péter kötetét provokatívnak nevezte, olyan munkának, amely megkérdőjelezi a centrum-periféria viszonyt a magyar kultúra területi megosztásában, és arra mutat rá, hogy ez egy többszólamú és nem hierarchikus kapcsolatrendszer. Az esszékötet fontos felismerése – tette hozzá Szilágyi Gál Mihály –, hogy „nincs életszerű mentális kapcsolata Magyarországnak Erdéllyel, mert ez a kapcsolat vagy mitikus, vagy alulinformált.” György Péter a kötettel kapcsolatban hangsúlyozta, az irodalmi szövegekre való hivatkozás (például a Szabédi életmű beemelése) kockázatos, de azért nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen, mert csak így lehet megértetni és közelebb hozni a magyarországi olvasókkal, hogy mi minden történt Erdéllyel, és az Erdélyre való hivatkozással. „Ma egy olyan ideológiai hidat próbálnak meghúzni, ami a Szent Magyarországtól a Szent Magyarországig tart, és közte nem volt semmi”. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2014. augusztus 6.Magyarságmegtartó bibliaóraFáklya, kürt, özönvíz – számunkra teljesen természetes szavak, nem úgy a mezőméhesi gyerekeknek. Hamar kiderül, miért: gyakorlatilag csak a templomban, s bibliaórán beszélnek magyarul. Amúgy Csaba, Annamari, Kinga és társai román iskolába járnak, az utcán román gyerekekkel játszanak, s ha a pap bácsi nem figyel, egymás közt is románul beszélnek. Vakációs Bibliahét majdnem minden református egyházközségben van, a mezőméhesi azonban azért különleges, mert amellett, hogy bibliaismeretre és erkölcsre okítja a gyerekeket, a magyarság megtartásában is fontos szerepe van. A négyezres településen papíron 120 református van, ez jelentené a magyarok számát is, de a lelkipásztor szerint valójában nincs annyi. Sokan Vásárhelyen élnek, csak a mezőméhesi egyházközségbe fizetnek, mert itt szeretnének majd temetkezni. Vasárnaponként istentiszteletre átlagban tizenöt ember jár, huszonöt fő csak ünnepekkor gyűl össze. Amikor románul egyszerűbb A bibliahét negyedik napjába csöppentünk bele a mezőméhesi református templom parókiáján. Kilenc szép magyar nevű gyerek ismételgette, hogy mit tanultak egész héten a bibliaórán. Noé bárkája, valamint Dávid és Góliát történetének elmesélése közben kiderül, ezeknek a magyar családból származó gyerekeknek már jóval egyszerűbb románul beszélni, mint magyarul. Keresgélik a szavakat, gondolkodnak a következő mondaton, s az olyan, nem hétköznapi szavak, mint fáklya, kürt vagy özönvíz, bizony eszükbe sem jutnak. Ráadásul, ha egymás közt beszélnek, már jóval egyszerűbb románul tenni azt. A mezőméhesi református egyházközség lelkésze, Kovács-Szabó Levente is tudja, mekkora szerepük van a magyarság megőrzésében akkor, amikor ezek a gyerekek gyakorlatilag csak vallásórán beszélnek magyarul. „Egymás között románul beszélnek, s sokszor vallásórán én is úgy vagyok, hogy ha nem is az egészet, de bizonyos részét el kell mondjam románul is, mert különben nem értik. Például amikor tartottam a kovásztalan kenyerekről a történetet, hiába mondtam, hogy élesztő, nem tudták, hogy mi az, ha azt mondom, drojdie, rögtön megértik” – magyarázza a lelkész. Korán kelni és buszozni kellene a magyar iskolába Kovács-Szabó Levente hozzáteszi: bár a helyzet siralmas, nem meglepő. Mezőméhesen ugyanis nincs magyar osztály csak román, a tíz kilométerre lévő Nagysármásra tudnának magyar iskolába járni 1-8. osztályba a gyerekek, de az első osztályost nem akarják a szülei hajnalban buszra ültetni és más településre ingáztatni, amikor itt is tudnak tanulni. Igaz, csak románul. „Nagysármáson is csak nyolcadik osztályig tudnának járni magyar iskolába, kilencediktől van a baj, mert akkor már csak Marosvásárhelyre, vagy Válaszútra mehetnének. De hát nem jutnak el odáig, ezeknek a gyerekeknek már a szüleik sem jártak magyar iskolába” – panaszolja a lelkész, miközben mutogatja, hogy arra a táblára, hogy miért hálásak a gyerekek, az anya, apa szó mellé felkerült a sănătate (egészség) is. Románul, mert csak így tudták leírni. A 36 éves lelkész nem először szolgál szórvány közösségben, Mezőméhes előtt egy brassói, még kisebb egyházközség lelkésze volt, így van tapasztalata. Feleségével együtt a bibliaórák mellett magyar órát is tartanak a gyerekeknek minden héten a vakációt leszámítva. „Hol egy gyerek jön, hol kettő, hol tíz. Attól függ, melyik szülőnek jut eszébe. Pedig minden vasárnap hirdetem a templomban a szószékről, hogy lesz magyar óra” – mondja a lelkipásztor. Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro 2014. szeptember 15.Szívvel-lélekkel munkálkodnak a mezőszengyeli templomonKözeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát. Menteni, ami még menthető! A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát. Péter bácsi kívánsága Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal. Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot. Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye. – Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete. – Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc. Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész. Megmutatjuk, mire vagyunk képesek! – Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják. – Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes. Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka! Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 28.Az összefogás szép példája MezőszengyelenAz összefogásnak, a segítségnyújtásnak, az önzetlen munkának egyre ritkább példáját mutatták fel a Maros-Mezőségi Egyházmegye gyülekezetei azáltal, hogy felújították a 19 lelkes mezőszengyeli gyülekezet református templomát. A nyár, az ősz folyamán több napon át közmunkáztak lelkészek, gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok, hogy Isten házát megmentsék az enyészettől, mondván, kár lenne érte, hiszen legyen bár szórványban, a reformátusság közös kincse. A templom október 25-ére készült el, amikor hálaadó istentiszteletet tartottak Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, Jakab István esperes, Lakó Jenő beszolgáló mezőzáhi lelkipásztor, az egyházmegye számos lelkésze, gondnokok, közmunkázók és a helyi gyülekezet jelenlétében. Az istentiszteletre több mint kétszázan mentek el, zsúfolásig megtelt a templom, sokan állni kényszerültek, mint egykor. Fehér ékesség a falu felett A templom 1937-ben épült dr. Albert Sándorné Farcádi Kovásznai Kovács Ottília nagyobb adományából az akkor négyszáz lelket számláló gyülekezet számára. Az évtizedek során a lélekszám annyira apadt, hogy a ludastelepi egyházközséghez, majd 2002-től a mezőzáhihoz csatolták. A parókiát lebontották, a templom padjait is el akarták vinni. A templom időközben romos állapotba került, a befolyó esővíz gyengítette a tetőszerkezetet. 2012-ben belül kimeszelték, de a külső javítást önerőből nem tudták megoldani. Sokan lemondtak róla, mondván, hogy az alig 77 éves templomnak nincs jövője, többé már nem fog fehéren ékeskedni a falu fölött. És mégis. A templomot felújították, mindez Pál apostolnak a rómabeliekhez írott levelének egy gondolata szellemében valósult meg: Tartozunk mi, az erősek, hogy a gyengék erőtlenségét hordozzuk! – mondta Lakó Jenő lelkipásztor. Áldozathozatal a kisebbekért A mezőszengyeli kis gyülekezetnek megadatott az a ritka alkalom, hogy a hálaadás igéjét Kató Béla püspök hirdesse. – Ebbe a templomba vasárnaponként legtöbb tizenkilenc ember járhatna, holott az 1930-as években még négyszázan voltak a gyülekezetben. A templom felé jövet egy gondolat fogalmazódott meg bennem, az, hogy adósok vagyunk. Ha adósságról hallunk, hátunkon végigfut a hideg, hiszen a mai világban nagyon sok ember kínlódik, családok, országok, nemzetek szenvednek adósságok miatt. Veszélyes ez, nem jó tartozni. Van, aki büszke, hogy soha az életben nem kellett kölcsönhöz folyamodnia. Mégis, a vállalkozóknak muszáj hitelt felvenniük. A kilencvenes években létrehoztunk egy alapítványt, gazdálkodásra bátorítottuk az embereket. Rábeszéltem egy idősebb atyánkfiát, vegyen traktort, van anyagi forrás hozzá. Felvette a hitelt, megvásárolta a traktort. Aztán nem járt, nem dolgozott vele. Megkérdeztem tőle: miért? – Mert még nem fizettem ki! Adós vagyok – mondta. Az ige szerint mindannyian adósok vagyunk Istennek. Itt vagyunk egy 19 lelkes, fogyó gyülekezetben. Népként, közösségként is fel kell tennünk a kérdést: mivel vagyunk adósok ezért, mi a mulasztásunk? Miért nem tudunk megmaradni ezen a földön? Miért pusztulunk és egyre inkább fogyunk? A kérdésre sok válasz van, de a leghangsúlyosabb, hogy nem tiszteltük igazán az életet. Hány megszületendő gyermeket nem vállaltak közösségeinkben! Nem tiszteltük a házasságunkat, a hűséget, a becsületet, szétmennek a családok. Megszűnt az egészséges környezet, ahol a gyermekek felnőhettek. A tulajdont sem tiszteltük, könnyen megszabadulunk dolgainktól. Elfecséreljük a javakat. A lista végtelen. Hiába hibáztatunk mást sorsunk alakulásáért, mi magunk vagyunk ennek okozói. És ez a legszomorúbb ebben a történetben! Akik a templomot javították, ez szólalt meg lelkükben. Érzik, túl sok mindenről lemondtunk, sok mindent elhanyagoltunk, annyira önzők vagyunk, hogy nem tudunk a lejtőn lefele haladó közösségre odafigyelni, pedig törlesztenünk kell ezt az adósságot. A mezőszengyeli templomért megvalósult összefogás jele annak, hogy hittek, megérezték, adóssággal nem lehet élni. Áldozatot kell hozni a kisebbért, a szegényebbért. Hogy milyen jövője lesz a templomnak, tőlünk is függ. Csoda az együttmunkálkodás, de a valódi csoda az lesz, ha lesz ki megtöltse ezt a templomot. Csak hittel van esély arra, hogy a közösség tovább éljen! – mondta a püspök. Hálából és nem háláért javították a templomot – Kis közösség nagy ünnepe ez. Szívemben hála, öröm, elismerés, vidámság, reménység, bizakodás. Fél évvel ezelőtt jártunk itt esperesi vizitáción. Megállapítottuk, hogy a templom romos. Csak belül meszeltek, ennyire futotta az erejükből. Ekkor fogalmazódott meg, hogy vajon mi, a Maros-Mezőségi Egyházmegye képes-e a többletre, amivel segíthetjük a kicsi közösségeket? Közgyűlésen vetettem fel a gondolatot. Buzgó presbiterek, gondnokok felvállalták az ügyet, és rengeteg közmunkával megvalósították a csodát. Nem mondhatunk le a kicsiny közösségekről. Nemcsak a mezőszengyeliek gazdagodtak, mi is gazdagodtunk. Nem háláért, hanem hálából javították a templomot, pedig nem kis áldozattal járt. Útiköltséget álltak, 50-60 kilométerről utaztak ide, a közmunkázók állták az ebédet, ők is főzték. Jó volt együtt lenni a munkásokkal. A legfiatalabb 16 éves volt, ifj. Szilágyi János, a nagysármási gondnok fia, de volt nyolcvanéves is, aki azt mondta: – Ha dolgozni akarok, akkor tudok! Itt van a dolgok nyitja. Trianon után fogalmazódott meg, hogy kisebbségként Erdélyben megmaradni nem lehet. Emiatt sokan eltávoztak. A mi válaszunk mindig az: igenis lehet! Rajtunk múlik – mondta az esperes. Elismerés, oklevelek Köszönet kíséretében az egyházközségek képviselőinek kiosztották az elismerő okleveleket. Lakó Jenő tiszteletes úr név szerint sorolt fel minden közmunkázót és adakozót. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnoknak kiemelten megköszönték, hogy megszervezte és felügyelte a közmunkát, aki megígérte, ilyen lelkülettel vállalják tovább a munkát. A templomjavítási munkálatokban Mezőbergenyéből 17-en, Nagysármásról heten, Galambodról tízen, Mezőpanitból négyen, Csittszentivánról ketten – Balogh Károly lelkipásztor és Puskás Árpád gondnok –, Marosvásárhelyről Szabó László lelkipásztor, Mezőméhesről Kovács-Szabó Levente lelkipásztor, Uzdiszentpéterről Kiss Szabolcs lelkipásztor, továbbá a mezőbodoni nőszövetség tagjai vettek részt. A mezőszengyeliek, akik szintén hozzájárultak templomuk javításához, csodálkozva tették fel a kérdést: léteznek még ilyen emberek? Igen, léteznek, csak meg kell szólítani őket. A hálaadó istentisztelet az egyházmegye együttesének énekeivel, szavalatokkal, majd szeretetvendégséggel zárult. Az együttlét délután Mezőzáhon az egyházmegyei presbiteri konferenciával folytatódott, ahol Szabó Árpád udvarfalvi lelkipásztor Evezz a mélyre címmel tartott előadást. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 14.Huszadik könyvünnep Marosvásárhelyen170 középiskolás hangján üzent Babits Mihály tegnap délelőtt a Színház téren, a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján. A Ritmus a könyvről című költeményt a Bolyai líceum és az Egyesülés középiskola tanulói szavalták el, majd megnyíltak a színházkapuk a háromnapos könyvünnepen az első perctől osztozni kívánó – a színház előcsarnokát teljesen betöltő – vásárhelyiek előtt. Mint azt Káli Király Istvántól, a főszervező Romániai Magyar Könyves Céh igazgatójától megtudtuk, az idei vásáron legalább száz kiadó képviseltetik, a látogatók 45 beépített stand kínálatából, közel 9 ezer könyvcímből válogathatnak. – 2013-ban Magyarországon 10 ezer könyv jelent meg. Ha a marosvásárhelyi közönségnek csaknem ugyanennyi könyvet tudtunk kínálni ezen a szemlén, akkor jó úton járunk – mondta Káli Király István. A Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója arra is kitért, hogy amikor 1995-ben megszületett a nemzetközi könyvvásár gondolata, gyerekcipőben járt az erdélyi könyvkiadás, és az volt a cél, hogy a vásárhelyi közönségnek idehozzák az európai könyvet, viszonyítási alapot nyújtsanak, ízlésvilágát formálják. Az elképzelés valóra vált, a marosvásárhelyi könyvbirodalom főszereplői, a szebbnél szebb kiadványok ugyanis bárhol a nagyvilágban megállják a helyüket. A legszebbek A megnyitó után az idei Szép Könyv díjak átadására is sor került. Mivel a háromtagú – Bart István, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének korábbi elnöke, Árkossy István grafikus- és festőművész, illetve Szabó Levente grafikusművész – alkotta zsűri elnöke, Bart István egészségi okokból nem tudott jelen lenni az ünnepi pillanaton, a győzteseket Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus hirdette ki. – A szép könyvhöz való ragaszkodás természetes önvédelme az emberi értelemnek és léleknek ebben a durva, elvadult világban – hangsúlyozta az irodalomkritikus, majd átadta a díjakat. Szépirodalom kategóriában a csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában megjelent Békebeli 1913 című könyv, Hajdú Farkas-Zoltán Vidák Zsolt bélyegeivel illusztrált alkotása vitte el a pálmát, gyermekirodalom kategóriában Zágoni Balázs és Kürti Andrea Erdélyi gyermekenciklopédia című munkája, a kolozsvári Koinónia kiadványa, a művészeti könyvek és albumok közül pedig szintén egy Bookart- kiadvány, Részegh Botond és Dragomán György Erőtánc című alkotása bizonyult a legszebbnek. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2014. november 24.Székelyföldi kilátások (A Magyar Tudomány Napja Sepsiszentgyörgyön)Perspektívák Székelyföldről címmel szervezett szombaton kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) márciusban alakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a megyeháza üléstermében. Ezzel csatlakozott az anyaintézmény 13. kiadásához érkezett rendezvénysorozatához. Annak mintájára, ahogyan november 3-án tartják a magyar tudomány napját (1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ezen a napon határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását), 2002 óta a szervezet alapításának évfordulója (1859. november 23–26-a között tartották az alapító közgyűlést Kolozsváron) alkalmából az EME – szakosztályai és fiókegyesületei részvételével – megszervezi a Magyar tudomány napja Erdélyben című fórumát. Az EME minden évben kijelöli a fórum témáját, idén Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel hirdették meg a rendezvényt. A sepsiszentgyörgyi fiókszervezet kerekasztalán a székelyföldi magyar tudományművelés helyzetéről és feladatairól tanácskoztak a meghívottak. Görög Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem fejlesztési rektorhelyettese, Szabó Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusának tagja, Cziprián Kovács Loránd, a BBTE sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Tanszékének vezetője, Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt rektorhelyettese, Székely Gyula, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorhelyettese, Lázár Ede, a Sapientia csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánhelyettese, valamint Bíró Béla és Pető Mária, a Székely Mikó kollégium matematika-, illetve fizikatanára és Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezete elnökének moderálásával. Elhangzott: Romániában a tudományos kutatások állami finanszírozása minimális, az önkormányzatok ebben nem érdekeltek, az európai uniós pályázatok elszámolási módszertana ijesztő. Magyarországi támogatást főleg nemzetiidentitás-megőrző tevékenységekre nyújtanak. A romániai oktatásfinanszírozási politika miatt az egyetemek nem tudnak a piaci igényeknek megfelelő képzést nyújtani, ugyanakkor érezhető a kultúrközpont, Kolozsvár elszívó ereje is. Ami a művészeti oktatást illeti, középiskolai szinten pozitív az együttműködés Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Brassó között, de a felsőfokú oktatás igencsak gyerekcipőben jár, főleg a zenei képzés, kivétel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen zajló képzőművészeti oktatás. A tudomány terén azok a kutatások számítanak, amelyek nemzetközi jelentőségűek, s azok a tanulmányok értékelhetőek, amelyek nemzetközileg jegyzett kiadványokban jelennek meg. Nagyrészt pénzkérdések merülnek fel, de személyi gondok is akadnak, például fiatal tehetségeket elüldöztek Székelyföldről. Mint megfogalmazták, jó lenne véget vetni az olyan megkülönböztetésnek, hogy melyik egyetem magyarabb a másiknál, és a valós kérdésekkel kellene foglalkozni. Érdemes lenne kihasználni azt a stratégiai helyzetet, amit a székelyföldi magyar tanintézmények nyújtanak, valamint a Románia és Magyarország közötti közvetítő szerepben rejlő lehetőségeket. Kisebb vita is kialakult a BBTE és Sapientia képviselői között a párhuzamokról, átfedésekről, hisz egy térségből származnak a diákok. Székely Gyula bejelentette, a Sapientia új kart, mezőgazdász és erdészmérnöki szakot indít Sepsiszentgyörgyön az egykori traktoriskola, legutóbb Gámán János Szakközépiskola székhelyén, folynak a munkálatok, jövő tanévtől el kell kezdeni az oktatást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. november 25.Kevés az állami támogatásKerekasztal a székelyföldi tudományos kutatásról Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) március 8-án megalakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete is csatlakozott a 2002 óta A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozathoz. Messze látó tudomány – perspektívák Székelyföldről címmel szombaton a megyei önkormányzat gyűléstermében tartottak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozás résztvevői szerint nincsenek könnyű helyzetben a székelyföldi tudományos kutatók, ugyanis sem a román, sem a magyar kormány részéről nem számíthatnak támogatásra. A beszélgetést Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének elnöke moderálta, a tudományos oktatás helyzetéről kilenc középiskolai és egyetemi szaktekintély beszélt. Bíró Béla, a Székely Mikó kollégium tehetséggondozással is foglalkozó matematikatanára elmondta, a nagy múltú iskolában ma is vannak olyan diákcsoportok, amelyek különösen érdeklődnek bizonyos szakterületek iránt, ezért sok önképzőköri foglalkozásuk van. Pető Mária, a tanintézmény kutatásirányító fizikatanára szerint a középiskolai tudományos műhelyek helyzete nem könnyű, de egyértelmű, hogy ezeknek van eredménye, hiszen az utóbbi pár évben olyan rangos nemzetközi versenyeken vettek részt, ahol Romániát vagy egész Kelet-Európát csak a mikós diákok képviselték. Dr. Cziprián K. Loránd, a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közigazgatási tanszékének vezetője borúlátóbb képet festett a mai helyzetről. „Romániában a tudományos kutatás támogatása a bányabéka feneke alatt van, ugyanis az elmúlt két évben harminc országos érdekeltségű kutatást finanszíroztak Bukarestből, ami édeskevés” – mondta. A professzor szerint a székelyföldi tudományterületek támogatása mind a magyar, mind a román kormány politikájának a perifériáján szerepel. Dr. Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia EMTE dékán-helyettese úgy véli, a székelyföldi tudományos kutatás tekintetében a kis számok törvénye érvényesül, ennek minden negatívumával, de némi fejlődést is tapasztaltak, hiszen jó néhány fiatal kutató doktori címmel rendelkezik. Dr. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE magyar tanszékének szenátusi képviselője úgy látja, az egyetemek közötti versengés zsákutcába vezet, és reméli, idővel az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények partnerként fognak egymásra tekinteni, annál is inkább, mert jelenleg Romániában lecsengőben van a nagy egyetemalapítási láz. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, az erdélyi magyar oktatásban a művészeti oktatás még gyerekcipőben jár, különösen a zenei képzés kritikán aluli. Jó hír viszont, hogy született egy sürgősségi kormányrendelet, amely a romániai zeneoktatás felzárkóztatását célozza. Lévai Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. január 13.Ősztől bezár a hilibi iskolaNem telik el esztendő anélkül, hogy ne kerülne veszélybe egy-két háromszéki kisiskola, óvoda fennmaradása, minden alkalommal a gyermek- és pénzhiány az oka az esetleges bezárásnak. Két hét sem telt el az idei év kezdetétől, Hilibben máris meghúzták a vészharangot: az ozsdolai iskola, mint pénzügyi központ, az egyetlen összevont hilibi osztály megszüntetéséről határozott, amelyhez kérte az önkormányzat beleegyezését. A döntés megszületett: az óvoda marad, de ősztől Ozsdolára kell ingázniuk a hilibi 6–10 éves gyermekeknek. Jakab-Fancsali Kálmán ozsdolai plébános, címzetes esperes és dr. T. Szabó Levente az interneten is közzétett petíciót fogalmazott meg a hilibi iskola védelmében, amelyhez támogató aláírásokat gyűjtenek. Mivel a beadvány megfogalmazói arra hivatkoznak, „az ozsdolai helyi tanács 2014 decemberében úgy döntött, hogy gazdaságossági okok miatt a következő tanévtől felfüggeszti a hilibi iskola működtetését, az ott dolgozó tanítónőt és az eddig szimultán oktatásban tanuló gyermekeket az ozsdolai iskolaközpontba integrálja”, lapunk első lépésben az ozsdolai önkormányzatnál keresett magyarázatot az intézkedésre. Péter Márta Judit jegyző elmondta, az ozsdolai Kún Kocsárd Általános Iskola vezetőtanácsa határozott a hilibi összevont osztály felszámolásáról, és benyújtotta az erre vonatkozó kérelmet az önkormányzathoz, amely elindította az ügyben a jogi eljárást. Előbb a decemberi tanácsülésen bocsátották szavazásra az iskola beadványát, a tizenhárom tanácstagból tizenegyen voltak jelen, nyolcan mellette voksoltak, ketten tartózkodtak, a hilibi tanácstag ellene szavazott. Megszületett a határozattervezet, azt benyújtották ellenjegyzés végett a megyei tanfelügyelőségre, ha onnan pozitív válasz érkezik, akkor hoznak végleges tanácsi határozatot a kérdésben. Ezek után a legilletékesebbet, az ozsdolai iskolaközpont igazgatóját kérdeztük. Bögözi Simon elmondta: a hilibi elemi iskola nyolc gyermekkel működik egyetlen összevont osztályban, ahol együtt tanulnak az előkészítő osztályosok az elsősökkel, a másodikosokkal és a harmadikosokkal, jelenleg nincs negyedikes tanuló. Ez nemcsak gazdasági szempontból fenntarthatatlan, hanem törvénytelen is, az előkészítősök nem tanulhatnak másik három-négy évfolyammal együtt – állítja az igazgató. Szerinte, ha az átszervezés nem történik meg, ősztől az akkori két negyedikest vagy az óvodából érkező jövendőbeli két előkészítőst kellene Ozsdolára ingáztatni, ami azt jelentené, hogy az iskolabusznak a jelenlegi két út helyett hármat kellene naponta megtennie, mert az elemistákat hamarabb kell hazavinni, mint az V–VIII. osztályosokat. Bögözi igazgató ecsetelte a 398 gyermekkel működő iskolaközpont anyagi helyzetét: a fejkvótaalapú finanszírozás 85–95 százalékban elég a fizetésekre, az anyagköltségeket valahogy kiszorítják, de az autóbusz fenntartása és üzemeltetése egyre nehezebb, annak ellenére, hogy a gépkocsivezetőt az önkormányzat fizeti. Idén négyszer annyiba kerül a kötelező biztosítás, mint tavaly – példálózott. Hozzátette: amiatt, hogy a fejkvóta szerinti költségvetésből nem tudtak kijönni, az elmúlt tanévben, februárban hozott pénzügyi törvény értelmében heti tizennyolc órát kellett tanítania, amit három iskolában tudott megszervezni, le kellett mondaniuk egy negyed könyvtárosi és egy negyed könyvelői állásról. Úgy gondolja, ilyen körülmények között, ha az önkormányzat a hilibi iskola további működtetése mellett dönt, anyagilag is hozzá kell járulnia a költségekhez. Tudja, hogy kellemetlen lépésre szánták el magukat, de meg kell tenniük, szerinte a hilibi gyermekeknek és tanítónőjüknek, Pálkó Mónikának van helye az ozsdolai iskolában. Minden gyermek a saját korosztályának megfelelő osztályban kapna helyet, egy tanítónő jelenleg helyettesítőként oktat, ősztől a hilibi pedagógus foglalná el a helyét, akinek egyébként is Ozsdolán van a címzetes állása – tájékoztatott az iskolavezető. Ezzel szemben az aláírásgyűjtők így érvelnek a hilibi iskola mellett: „Az oktatásra kizárólag piaci szempontok szerint tekintő gondolkodást azért tekintjük károsnak, mert elfeledkezik arról, hogy az oktatás a szorosan vett gazdasági érdekeken túlmenően mennyi másfajta értéket hordozhat: például egy adott faluban jó közérzetet teremthet, erősítheti az integrációt és a helyi kötődéseket, az esélyegyenlőség eszköze lehet, biztonságérzetet adhat, élhető, egészséges környezetet nyújthat, jobb időbeosztást tehet lehetővé a helyi gyerekek számára, munkahelyet teremthet helyben a pedagógusok számára. (...) Épp ezért kérjük a helyi tanácsot: fontolja meg és tudatosítsa a köznek azokat az érdekeit, amelyek a hilibi iskola esetében is fontosabbak lehetnek, mint a fenntartás puszta költségei.” A döntés megszületett. A megyei tanfelügyelőség a tegnapi vezetőtanácsi ülésen ellenjegyezte az ozsdolai önkormányzat határozattervezetét, ami többnyire szimbolikus, mivel az oktatási törvény értelmében a helyi iskolahálózatról a helyi önkormányzatok döntenek. Keresztély Irma főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, ha a helyiek úgy értékelik, gazdaságossági okok mellett az oktatás minősége is javul azáltal, hogy a gyermekek a koruknak megfelelő osztályban tanulhatnak, akkor nincs miért ne értsenek egyet az átszervezéssel. Szerinte nem mindig igaz, hogy a kis létszámú osztályban a tanulók jobban haladnak, mert a tanítónak több ideje jut egy diákra, mivel nagyobb létszám esetén a versenyhelyzet viszi előre a gyermekeket. Tetszik, nem tetszik, a demográfiai mutatók szerint szórványosodás történik a tömbmagyarságban is, amelynek komoly következményei lesznek – véli a főtanfelügyelő, aki szerint a gyermeklétszám növekedése hiányában erre nincs megoldás, az elkerülhetetlen összevonásokat megúszni nem, csupán késleltetni lehet. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 13.Keresztély Irma: újra kell gondolni az iskolahálózatotEgyre bizonytalanabb a kis iskolák léte, a gyereklétszám folyamatos csökkenése miatt át kell gondolni az iskolahálózatot, véli Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelőt (képünkön) annak kapcsán kérdeztük, hogy Ozsdola önkormányzata eldöntötte, a következő tanévtől megszünteti a községhez tartozó Hilib falu elemi iskoláját, és az ott összevont osztályban tanuló nyolc kisdiákot iskolabusszal viszi a községközpont iskolájába. A hilibi iskolában jelenleg nincs negyedik osztályos tanuló, de jövő tanévtől lesz, ezért egy osztályban egy tanítónő felügyelete mellett kellene tanulnia az öt évfolyamnak, ám ezt az oktatási törvény nem engedélyezi. A kis vidéki iskolák megszüntetését, összevonását csupán egy-két évig lehet késleltetni, a folyamat azonban elkerülhetetlen, mutatott rá a főtanfelügyelő. Ha a demográfiai mutatók szerint évről évre folyamatosan csökken a gyereklétszám, ezek az iskolák anyagilag sem fenntarthatók, de az oktatás minőségét sem tudják biztosítani, szögezte le. Keresztély Irma szerint a tömbmagyarságban is szórványosodás kezdődik, a jelenlegi iskolahálózat ebben a formában nem fenntartható, a minisztérium pedig országos szinten újabb leépítéseket tervez. A hilibi iskolára vonatkozó döntésről leszögezte, ha a községvezetés biztosítja az iskolabuszt, a kisdiákok jobb minőségű oktatásban részesülhetnek azzal, hogy nem összevont osztályban tanulnak, és a nagyobb létszámú közösség is ösztönzőleg hat a versenyszellemre. „A kisdiákok esélyegyenlőséghez való joga nem csorbul, végleges tanítói állás nem szűnik meg, a hilibi tanítónőnek Ozsdolán van az állása. A tanfelügyelőségnek nincs oka felülbírálni az önkormányzat döntését” – mondta Keresztély. Jakab-Fancsali Kálmán ozsdolai plébános és T. Szabó Levente ugyanis online petíciót indítottak az iskola megmentésére, melyben leszögezik, hogy a tanintézetek nem kezelhetők kizárólag gazdasági megfontolások szerint. „Nem a források elvonása a megoldás, hanem épp az oktatási intézmények további fejlesztése, s ezáltal vonzóvá tétele. Ezért kérjük, hogy a teljes községi iskolahálózat működését gondolja újra a helyi tanács” – áll a petícióban, melyet eddig mintegy 150-en írtak alá. Székelyhon.ro 2015. január 27.Hilib meghalt, ki következik?Hilibben az ősztől megszűnik az iskola, a gyermekeket sárga iskolabusz, az a hepe-hupás utakon zötykölödő halottas doboz utaztatja majd Ozsdolára. És vissza. Hilib tehát meghalt. Mert hagyták az iskolát! A kimúlás kezdeményezője az ozsdolai Kún Kocsárd Általános Iskola, a pénzügyi központ igazgatója és vezetőtanácsa. Főítésze az Ozsdola községi önkormányzat. Asszisztálója a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség – mely „csak” ellenjegyez, de kimondja: a helyi iskolahálózatokról a helyi önkormányzatok döntenek. Ozsdola pedig nyolc szavazattal döntött – most nem nézzük ezek színeit. Inkább megjegyezzük: nyolc gyermek, nyolc szavazat... És a helyzeten az sem szépít, hogy a tizenegy községi képviselőből kettő tartózkodott, amit látunk: magas fölénnyel félreütötték a hilibi képviselő (egyetlen) ellenző karnyújtását. Azét, akinek a kérdésben éppenséggel vétójoga kellett volna hogy legyen. De hát így van ez, amikor csupán mímeljük a demokráciát, és csak szónokolunk az autonómiáról. Amikor semmit nem nyom a latban a helyi közösség – ezúttal a hilibiek – véleménye és akarata. S még csak azt sem mondhatják el, hogy nem tudtak róla. A hilibi közösség nem kuksolt, képviselőjük szavazata eléggé világos: meg kell tartani az iskolát. Jakab-Fancsali Kálmán ozsdolai plébános és dr. T. Szabó Levente is egyértelműen megfogalmazta: „az oktatásra kizárólag piaci szempontok szerint tekintő gondolkodást azért tekintjük károsnak, mert elfeledkezik arról, hogy az oktatás a szorosan vett gazdasági érdekeken túlmenően mennyi másfajta értéket hordozhat: például egy adott faluban jó közérzetet teremthet, erősítheti az integrációt és a helyi kötődéseket, az esélyegyenlőség eszköze lehet, biztonságérzetet adhat, élhető, egészséges környezetet nyújthat, jobb időbeosztást tehet lehetővé a helyi gyerekek számára, munkahelyet teremthet helyben a pedagógusok számára. (...) Épp ezért kérjük a helyi tanácsot: fontolja meg és tudatosítsa a köznek azokat az érdekeit, amelyek a hilibi iskola esetében is fontosabbak lehetnek, mint a fenntartás puszta költségei.” Hát a községi tanács „megfontolta”. Meg bizony. És akkor most olvassuk el a Háromszék mai faluriportját. Incze Ibolya Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 31.Telt házas bemutató a kolozsvári OperábanTelt ház előtt mutatott be a Kolozsvári Magyar Opera vasárnap este egy újabb Kálmán Imre-operettet, A bajadért. Az érdeklődők legközelebb jövő vasárnap, április 5-én 17 órától tekinthetik meg a produkciót. Kálmán Imre operettjének ősbemutatóját csaknem egy évszázaddal ezelőtt, 1921-ben tartották Bécsben. A különleges dallamok, a humorral fűszerezett vallomásos duettek, a folyamatosan változó házassági ajánlatok történetét mutatják be. A Párizsi Operettszínház páholyfolyosóján induló történet nem kevés bonyodalommal jár. A központi szál Radjami, az indiai herceg és egy énekesnő, Odette köré szerveződik, akiknek kapcsolata politikai akadályokba ütközik. A hercegnek ugyanis a spanyol–indiai béke megtartása érdekében a számára ismeretlen infánsnővel kellene házasságot kötni, de ő senki tanácsára nem hajlandó lemondani szerelméről. Hogy megelőzzék a hadiállapot kialakulását, a két nagykövet tervet sző a pár szétválasztására: meghívják a francia társulatot –így Odette-et is – Indiába, hogy a herceg is velük tartson a hajón, és így hazacsalhassák. Az útra csatlakozik hozzájuk az elbűvölő hölgy néhány rajongója, még jobban összekuszálva a szálakat. Az előadás szereplői Szabó Levente, Veres Noémi, Rétyi Zsombor, Ádám János, Székely Zsejke, Barabás Zsuzsa, Plesa Róbert, Gergely Elek, Mányoki László, Varga Attila, Sándor Csaba, Rigmányi István, Gergely Arnold, Kerekes Mária, Popovici Zsófia, Peti Tamás Ottó, Kovács Ferenc. Fellép a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara is. Az operett rendezője Gombár Annamária, aki a Moravetz Levente által a kolozsvári Opera számára átdolgozott szövegkönyvre építette az előadást. Vezényel Incze G. Katalin. A díszleteket Polgár Péter, a jelmezeket Ledenják Andrea tervezte, a koreográfus Antal József volt. Krónika (Kolozsvár) 2015. április 14.Operagálára hívják az érdeklődöketAz opera- és operettirodalom leghíresebb áriából összeállított koncerttel várja a nagyérdeműt a Kolozsvári Magyar Opera április 16-án, csütörtökön este 7 órától. A gálaesten többek között Mozart, Kodály, Erkel, Leoncavallo, Lehár és Kálmán áriái csendülnek fel a világhírű Kele Brigitta, illetve az opera kiváló művészei Sándor Árpád, Szilágyi János, Pataki Adorján, Egyed Apollónia, Veress Orsolya, Balázs Barbara, Vigh Ibolya, Hary Judit, Szabó Levente, Ádám János és Madarász Lóránt előadásában. Az énekeseket az intézmény zenekara kíséri Kulcsár Szabolcs és Selmeczi György vezényletével. ,,Eddigi munkánk során mindig megkülönböztetett figyelemmel fordultunk a kolozsvári közönség felé, amelytől gyakorta kaptuk azt a visszajelzést, hogy kedvenc műsorszámaikat szívesen, újra és újra meghallgatnák. Ez a tapasztalat szinte kínálta Selmeczi György és számomra a repertoár összeállítását” – nyilatkozta Kulcsár Szabolcs, karmester. A gála a Kolozsvári Magyar Opera és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának együttműködésével jött létre. Szabadság (Kolozsvár) 2015. május 16.További magyar rendezvények a Marosvásárhelyi NapokonA Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület a következő rendezvényeket szervezi május 19-23. között: Május 19-én, kedden 17 órakor az Apolló palotában (Rózsák tere 5. sz.) megnyílik az Albert Olga magyar népművészeti festményeit, Mózes Katalin üvegre festett képeit, Tóth Csilla gyöngyeit, fülbevalóit, karpereceit és Gellért Márta női díszmagyar ruháit bemutató kiállítás. Megtekinthető egész héten, naponta 14-17 óra között. Május 19-én, kedden 20.30 órától az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozásokból lesz koncert. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László – dob, Ila Gábor – zongora, Molnár Ede – basszusgitár, Ségerc Ferenc – furulya, Szász Csaba – gitár, Ritziu Ilka Krisztina – ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerdán 19 órától a Kultúrpalota nagytermében: "Köszönöm, hogy imádott …" címmel operettrészletek, couplék, sanzonok, filmbetétek hangzanak el. Közreműködik: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér Páll Erzsébet és a Tonight Jazz Quartet: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerdán 21 órától a megyeháza tornyából: Toronymagasra hangolva – toronykoncert – klasszikus zene vonósokra, opera- és operettrészletek, sanzonok hangzanak el. Közreműködik: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs, Jakab Roland – hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. Minél több zenekedvelőt várnak a megyeháza elé. Május 23-án, szombaton 17 órától a Maros Művészegyüttes terme (Kövesdomb) néptánc-, népdalest színhelye lesz, fellép a Napsugár néptáncegyüttes Marosvásárhelyről, a csernakeresztúri hagyományőrző tánccsoport és a kecskeméti tánccsoport. A rendezvényre a belépés díjtalan. Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 19.Magyar rendezvények a marosvásárhelyi városnapokonA május 18-24. között zajló Marosvásárhelyi Napok keretében a hét minden napján magyar kulturális rendezvényekre kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Az eseménysorozat hétfőn Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásával kezdődött, akik a Zanza kávézőban léptek fel a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében és a Hajdani derűs Marosvásárhely című műsorukkal Molter Károlyra emlékeztek. Nagy Olga magyar szakos tanárnő beszélt Molter Károlyról, azt követően az író műveiből Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina olvasott fel. Gitáron játszott Pethő Csaba a Művészeti líceum XI-es tanulója. Ma délután 5 órától a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az Apolló palotában (Rózsák Tere 5 sz.) kiállítás nyílik: Albert Olga - magyar népművészeti festményei, Mózes Katalin - üvegre festett képek, Tóth Csilla - gyöngyök, fülbevalók, karperecek és Gellért Márta - női díszmagyar ruhák. Egész héten megtekinthetők a helyszínen naponta 14-17 óra között. Ugyancsak ma este 6 órától a Marosvásárhelyi Napokkeretében az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna kulturális Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében vidám jelenetek és magyar nóták hangzanak el Szabadi Nóra,Vígh Ágnes, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Buta Árpád Attila, Cseke Péter, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Ábrám Tibor, Tollas Gábor és Ördög Miklós Levente előadásában. Táncolnak Ritziu Ilka Krisztina és Mészáros Zoltán. Művészeti tanácsadó Kovács Levente Koreográfus: Eötvös Mária. A belépés ingyenes. Azt követően dél 9-től az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozások koncertje lesz. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László - dob, Ila Gábor - zongora, Molnár Ede - basszusgitár, Ségerc Ferenc - furulya, Szász Csaba - gitár, Ritziu Ilka Krisztina - ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerda este 7-kor a Kultúrpalota nagytermében Köszönöm, hogy imádott címmel operett részletek, couplék, chansonok, filmbetétek hangzanak el a Varieté Expressz közreműködésével. Fellép: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorázik Páll Erzsébet. Aműsorban szerepel a Tonight Jazz Quartet előadása is: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Este 9 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében egy rendkívüli kulturális eseményre kerül sor: a Bernády-építtette Városháza tornyából Toronymagasra hangolva címmel „torony koncert” lesz, ahol klasszikus zene, opera-operett részletekés sanonok hangzanak el. Közreműködnek: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér - Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs,Jakab Roland - hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. A szervezők minél több zenekedvelőt várnak a Városháza elé. Csütörtökön 18 órakor az EMKE, a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kluturális Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az örmény genocídium 100. évfordulójára emlékezik Várady Mária színművész Üvöltő kövek birodalma című örmény irodalmi alkotásokat és népdalokat tartalmazó előadóestjével az Unitárius templomban. Szombaton délelőtt 11 órától a az EMKE Maros megyei szervezete a magyar közösségért végzett munkáját köszöni meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának, az Értékteremtől gálája rendezvényen. A művészi műsorral egybekötött eseményre a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében – (Jókai-Eminescu utca 28. sz.) kerül sor. Ugyancsak szombaton 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében a Maros Művészegyüttes termében (Kövesdomb) Néptánc- és népdalestre várják a közönséget a Napsugár Néptáncegyüttes, a Csernakereszturi Hagyományőrző- és a Kecskeméti Néptánccsoport előadásában. Az egész hetes kulturális rendezvénysorozatot a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében a Helikonisták a fasizmus karmaiban című előadás zárja a zsinagógában, ahol Spielmann Mihály művészettörténész életútjáról tart előadást Kilyén Ilka és Szabó Dániel, valamint Lokodi Károly (hegedű) és Zágoni Előd (cselló) együttműködésével. Antal Erika maszol.ro 2015. október 14.Konferencia a 130 éves EMKE-rőlA 130 éves EMKE címmel interdiszciplináris konferenciát tartanak október 15-én, pénteken Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Republicii utca 5. szám). Délelőtt 10 órától, Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, valamint Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke köszönti a résztvevőket, majd Gaal György (Haller Károly jogtudós, városvezető és -szépítő, az EMKE-alapítás kezdeményezője), Berki Tímea (A fordítástól a politikáig. Az EMKE-alapító Sándor József életpályájáról) és T. Szabó Levente (Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet alakulása, a kolozsvári Bölcsészkar és a helyi egyleti élet összefüggései az 1880-as években) tart előadást. Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 20.Feltárják az EMKE múltját: elkezdődtek a levéltári kutatásokInterdiszciplináris konferenciával ünnepelte fennállásának 130 éves évfordulóját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a hétvégén. A csütörtöki kolozsvári előadásokat követően – amelyek a szervezet történetének egy-egy szeletét elevenítették fel – a résztvevők pénteken egy algyógyi kiránduláson vettek részt. Széman Péter EMKE-elnök lapunk megkeresésére elmondta: fontos, hogy feltárják a szervezet múltját és egykori értékeit, hiszen „a múlt ismerete nélkül nem lehet építeni a jövőt". A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban jelenleg újra megtekinthető az EMKE első tíz évét bemutató kiállítás is, amelyet Bartha Katalin Ágnes állított össze, és amelyet eredetileg még tavasszal mutattak be, azóta több helyre is eljutott, így Nagyszebenbe, Zilahra és Pécsre, és a tervek szerint a közeljövőben Szilágysomlyóra és Sárospatakra is elviszik. Hatméternyi múlt Széman elmondta, a szervezet levéltárát az állami levéltárban őrzik, és sokáig egyáltalán nem volt kutatható. Már hét éve kérik ennek a hatalmas anyagnak – összesen 30 folyóméter iratcsomó – a kutathatóvá tételét, a levéltártól viszont eddig mindig azt a választ kapták, hogy egyelőre nincs feldolgozva az anyag. Idén azonban hat folyóméternyi anyagot, a szervezet első tíz évének írásos emlékeit rendelkezésükre bocsátották, a mostani konferenciára tulajdonképpen ez adott lehetőséget. Ugyanakkor Széman szerint nagyon sok kapcsolódó levéltári anyag segíthet az EMKE múltjának feltárásában, többek között a kolozsvári bölcsészkar levéltára – ez az anyag is most vált nyilvánossá – vagy az EMKE alapító-titkára, Sándor József saját levelezése is érdekes információkkal szolgálhatna, utóbbi azonban egyelőre szintén nem kutatható. A csütörtöki konferencián Gaal György Haller Károly jogtudósról tartott előadást, aki az EMKE-alapítást kezdeményezte, Berki Tímea pedig az EMKE-alapító Sándor József életpályájáról értekezett. „T. Szabó Levente például a kolozsvári bölcsészkar levéltárában kutatott, és nagyon érdekes adatokat talált az EMKE, a bölcsészkar és a helyi egyleti élet összefüggéseiről az 1880-as években. Nagy Botond arról beszélt, hogy az EMKE milyen szerepet vállalt a 19. század végén például a székelykérdés megoldásában, hiszen akkoriban a Székelyföld Nagy-Magyarországon belül perifériára szorult, nagy volt az elvándorlás, nem voltak munkahelyek – amely probléma mára újra aktuálissá vált –, az EMKE pedig akkor szorgalmazta a gazdaságtelepítést, az infrastruktúra javítását" – magyarázta Széman Péter. Tóth Szabolcs Barnabás Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület jelenléte Háromszék közművelődési életében címmel tartott előadást, amely Széman szerint azért érdekes, mert az EMKE segédkezett az első székelyföldi civil egyesületek létrehozásában is. Vetési László arról beszélt, hogy az EMKE megalakulásakor hogyan működött a szórványban, hiszen már 130 évvel ezelőtt is az volt a szervezet egyik fő célkitűzése, hogy megállítsa a szórványosodást, illetve a magyarságtudat megőrzésében segítse a szórványban élőket. Az elnök szerint ezek a mai szervezetnek is a fő célkitűzései közé tartoznak azzal a különbséggel, hogy akkor még jelentős gazdasági erőforrások is az EMKE rendelkezésére álltak, ma viszont sokkal szerényebbek az anyagi lehetőségeik. Az elnök elmondta, a konferencián elhangzott előadások anyagát kötet formájában is szeretnék megjelentetni, jövőre pedig egy hasonló konferenciával szeretnék folytatni az EMKE múltjának feltárását. Szerény eszközök a szórványban Arra a kérdésre, hogy milyen eszközei vannak a mai szervezetnek a szórványosodás megállítására, Széman elmondta, idén például az EMKE az RMDSZ-szel és a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel karöltve képzéseket indított el, amely a kis közösségek helyi értékeinek feltárását szorgalmazza, és amelyeket elsősorban a szórványközösségeknek szántak. Ugyanakkor az elnök bevallotta, hogy az EMKE lehetőségei eléggé behatároltak a szerény anyagi lehetőségeik miatt, hasonló képzések és művelődési programok rendszeres szervezésével azonban tudnak segíteni a szórványközösségek magyarságtudatának megerősítésében. Példaként a Besztercén és Radnaborbereken nemrégiben megszervezett Reményik Sándor-megemlékezést említette. Fontos eredménynek tartja ugyanakkor a pusztakamarási felújított Sütő András-emlékház közelmúltban történő átadását is, ahol szintén szervezhetnek a továbbiakban kulturális eseményeket. Az elnök ugyanakkor elmondta, hogy már tárgyalnak a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel egy 2-3 éves képzés beindításának lehetőségéről, amelyet közművelődési és kulturális szakemberek figyelmébe ajánlanak elsősorban, de helyi civil szervezetek vezetői és a helyi értékek feltérképezésével foglalkozó szakemberek számára is hasznos lehet. Széman Péter kérdésünkre elmondta, korai lenne arról beszélni, hogy hol szerveznék meg ezeket a képzéseket, de az biztos, hogy több erdélyi helyszínen – a Székelyföldön, a Partiumban és Közép-Erdélyben, Kolozsvár környékén is – indul majd ilyen képzés, ha a tárgyalások eredményesek lesznek. „Magyarországon már léteznek hasonló képzések, így azoknak a logisztikáját használnánk fel az itteni képzések beindításakor, az ott tanító szakembereket hoznánk el az elején" – hangsúlyozta Széman Péter. Erdélyi hungarikumokat keresnek Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a csütörtöki konferencia megnyitóján elmondta, hogy az RMDSZ koordinálásával létrehozzák az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, amely a Hungarikum Bizottság mintájára fog működni, feladata pedig feltárni a legfontosabb erdélyi magyar értékeket. A bizottságba való részvételre az EMKE képviselőit is felkérték. „A legfontosabb, hogy elindítsuk a kisközösségek helyi értékeinek gyűjtését, feltérképezését. Tulajdonképpen a bizottságnak is akkor lesz munkája, akkor lesz mit elbírálni, ha sok helyről jelzik a saját értékeiket a közösségek, ezeket pedig több kategóriában lehet majd rangsorolni annak függvényében, hogy helyi, regionális, nemzeti érték vagy hungarikum az illető térség sajátossága. Jövőre képzéseket is tervezünk ebben a témakörben több helyszínen" – tette hozzá Széman Péter. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2016. január 30.„Ne legyen többé Székelyudvarhely következmények nélküli város!”„Minket leginkább az botránkoztat meg, hogy az Önök intézményei mintha nem is léteznének, a következmények nélküli város lettünk” – olvasható a Székelyudvarhely polgármesterének, rendőrparancsnokának és főügyészének címzett nyílt levélben, amelyet a városba tervezett tüntetés előtt két nappal tett közzé helyi civil társadalom több ismert személyisége. Az aláírók „az elmúlt napok blikkfangos eseményei” (legutóbb a Mokkában történt lövöldözéses incidens) miatt érezték szükségét annak, hogy felszólítsák az intézményvezetőket: kezeljék első számú prioritásként a város közbiztonságának újrateremtését és a megrendült bizalom helyreállítását. „Városunk életének azon válságos pillanatait vagyunk kénytelenek megélni, amit egykoron legrosszabb álmainkban sem gondoltunk volna” – írják. A nyílt levél megfogalmazói emlékeztetnek: lassan nem telik el úgy hét vagy akár nap, hogy valamilyen erőszakos cselekmény ne kerüljön a városlakók figyelmének középpontjába, és a hatóságok semmit nem tesznek a polgárok biztonságáért. „Ismerik mindannyian a mondást: bűnösök közt cinkos aki néma, így érthetik, hogy miért emelünk szót, és miért hiányoljuk ugyanezt, miért aggaszt bennünket a néma csönd az Önök részéről” – olvasható a levélben. Az aláírók szerint az illetékesek hallgatása morális és bizalmi válsághoz vezetett, egészségtelen mértékben vált a közbeszéd részévé a bűnözés, a látszólag következmények nélküli antiszociális magatartásminták. „Mára odajutottunk, hogy a világos és egyértelmű állásfoglalás, a cselekvés hiánya, vagy éppen a botrányos előállítási kísérlet miatt, sokak számára nincs iránytű és már-már beletörődnek, feladni látszanak a hitet, hogy egy félelem nélküli városban élhetnek” – szögezik le a székelyudvarhelyi „civilek”. A nyílt levél aláírói: Komoróczy Zsolt, Nagy György, Pócs Sándor, Laczkó György, Péter Péter, Kozma Ernő, Vass Dénes, Geréb László, Kubanek László, Péter Balázs, Porsche Éva, Dunkler Róbert, Fincziski Andrea, Szűcs Gellért, Dávid Botond, Hajdó Csaba, Szabó Csaba, Tókos Attila, Szabó Levente, Hermann Örs, Balázs Attila, Péter Tamás. maszol.ro 2016. május 7.XLVI. Marosvásárhelyi Zenei NapokTallózó a műsorfüzetben Sok embert elbűvöl május muzsikája. Képletesen is persze, hiszen olykor még a botfülűeket is megérinti a tavaszi zsongásban felsejlő zeneiség, de most arra a rendkívüli koncertkínálatra gondolok, amelyben a XLVI. Marosvásárhelyi Zenei Napok május 5. és 26. között a helybeli közönséget részesíti. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hagyományos fesztiválja Alexandre Myrat franciaországi karmester irányításával csütörtökön már el is kezdődött. Beethoven-, Csajkovszkij-, Berlioz- és Rossini-szerzemények csendültek fel, és Malina Ciobanu, valamint Sévérine Maquaire felléptével megnyílt a rendezvény színpadán bemutatkozó kiváló vendégelőadók sora. Németországi, magyarországi, japán, amerikai és oroszországi karmesterek, ének- és hangszerszólisták koncerteznek a következő napokban a honi előadók és zenekarok társaságában. A filharmónia igazgatója joggal reméli, hogy a zenekedvelők elégedettek lesznek, mert mind a kilenc hangverseny, amelyen részt vehetnek, kínál valami rendkívülit. A megszólaltatott zeneszerzők és a műveket tolmácsoló különleges művészegyéniségek találkozása kivételes élményben részesíti majd a hallgatóságot, hangsúlyozta beszélgetésünk során Vasile Cazan, aki a fesztivál főszervezőjeként immár tizenkilencedszer próbál magas művészi szintű műsorral megfelelni a közönség elvárásainak. Az idei Zenei Napok egyik fő sajátosságának a változatosságot tartja. És azt is kiemeli, hogy a rendezvény jól bevált hagyományaihoz ragaszkodva őrzik a fesztivál vásárhelyiségét. Ilyen szándék szülte a vasárnap esti szimfonikus hangverseny programját is. A Marosvásárhely fiatal tehetségei című koncerten a Művészeti Líceum hét nagyon ígéretes diákja – Völgyesi Bianca, Jakab Roland, Magdó Ráhel, Pethő Rebeka, Rad Radu, Antal Andrea és Máthé Péter – lép dobogóra Remus Grama karmester vezényletével. A későbbiekben, május 24-én Mozart- és Beethoven-vonósnégyesekkel újra hallhatjuk a Tiberius kvartettet is. A kitűnő helyi kamaraegyüttes sosem hiányzik a fesztiválról. És egy másik zenei napos sajátosság: a vokálszimfonikus művek megszólaltatása. Ez annak is köszönhető, hogy rendelkeznek egy nagyszerű kórussal, amely ebben az évben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. A mostani fesztiválon két alkalommal is örülhetnek a műfaj kedvelői. Május 12-én egy rendkívüli vokálszimfonikus Mozart-esten emlékeznek meg a zeneszerző születésének 260., halálának 225. évfordulójáról. A május 26-i fesztiválzáró koncerten pedig Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét és Schumann c-moll miséjét adja elő a filharmónia vegyes kara és szimfonikus zenekara Alpaslan Ertüngealp dirigálásával. Bemutatkozik Pavel Nersessian zongoraművész, szólót énekel Claudia Bataraga, Szabó Levente és Buta Árpád Attila. És még valami, ami mindenképpen telt házat vonzhat: Érdi Tamás rendkívüli zongoraestje. A világhírű magyar művész Chopin-, Liszt- és Bartók-szerzeményeket játszik. Bárhol lép fel a világon, koncertjeit kivételes figyelem és siker övezi. Biztos így lesz városunkban is. Nyilván más kellemes meglepetésekre is számíthatnak a filharmónia barátai. (nk) Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 8.Mentor – Már 250 éve tartunk tőle, de nem fog eltűnni az irodalomT. Szabó Leventével félelmekről, sztereotípiákról, lehetőségekről Csodabogárnak tűnt még 15–20 évvel ezelőtt, amikor irodalomtörténettel kezdett foglalkozni. T. Szabó Levente a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának nemrég megválasztott, tudományos ügyekért felelős dékánhelyettese, beszélgetésünkre is éppen egy megbeszélésről érkezett. Mostanában a dilettantizmus irodalmi vonatkozásairól ír, szabad perceiben Nobel-díjas könyvet olvas. Meglátása szerint egy új üzleti modell fölboríthatná végre a kelet-közép európai könyves piacot. – Szabó Levente szerzői neve T. Szabó Levente. Mi ez a T? – Az utóbbi 10-15 évben sokan kérdezték, hogy kinek vagyok a rokona (senki híresnek egyébként). Össze is tévesztettek különböző nevűekkel, mivel az irodalomtudományban, bölcsészettudományban vannak még Szabók, már sok embernek a „rokona” lettem. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy a bentlakásban, ahol mesterisként, doktoranduszként laktam, volt egy hasonló nevű – egyébként szintén publikáló – srác. Egyértelmű volt, hogy nem én vagyok az egyetlen Szabó Levente a világon. Közvetlenül meg kellett tapasztalnom, hogy mi a szerzői név, a művésznév, az írói név. Elkezdtem ezt így használni. A szakmámban még vannak azonos nevűek, a szerzői névvel különböztetik meg magukat egymástól. Semmi titok, semmi rejtély nincs ebben, de jól szórakozom azon, amikor szerkesztők, kollégák, diákok ezt a T-t néha ide-oda bújtatják. Az irodalom mindennapi használatban – Mi a kutatási területe? – Ha azt mondom, hogy a klasszikus magyar irodalom, a 18–19. század magyar és világirodalma foglalkoztat, akkor ez kevés. Valójában van egy sajátos szemléletmód, amivel ezekhez a szövegekhez közelítek. A 18–19. századi szövegek vizsgálatakor az érdekel, hogy ezekre milyen társadalmi jelentések rakódtak rá, hogyan használták ezeket, milyen társadalmi környezetben hogyan értették őket. Ez a fajta irodalomtudomány, irodalomértés azt próbálja megértetni, hogy az irodalom valójában nem valamiféle történetietlen, örökérvényű dolog, hanem folyamatosan használatban, működésben van. Egyének, csoportok, közösségek különböző céloknak, sokszor ideológiáknak a szolgálatába állítják. Ugyanaz a műalkotás sokszor eltérő dolgokat jelenthet, eltérő célokra használhatták akár ugyanabban a történelmi időszakban is. Szokás ezt irodalom- és művészetszociológiának vagy az irodalom társadalomtörténetének nevezni, ezek persze nem teljesen ugyanazt fedik. De javarészt ez a cél: az irodalom történetét mozgásban, használatában megragadni és megérteni azt, ahogyan az irodalom része a társadalomnak, a mindennapjainknak. – Mi foglalkoztatja mostanában? – Az elmúlt héten épp az utolsó simításokat végeztem egy olyan, több éve készülő tanulmányon, amihez rengeteget céduláztam. Ez azt vizsgálja, hogyan jelent meg a dilettantizmus modern fogalma a magyar irodalomban. Ez kapcsolódik ahhoz, amiről mostanában írok: nemsokára megjelenik egy könyvem, amelyben egy évtizedes munka van, s ami arról szól, hogy hogyan lett modern szakma az irodalomból. Ennek egyik következménye, hogy átalakult a dilettáns jelentése, azzal együtt, ahogy megjelentek a profik, a munkájukból élő, a hivatásuknak élő, modern értelemben vett irodalmárok. Látható a tágasabb probléma, ami mostanában érdekel, ami nem más, mint a modernizáció. Ez egyébként sok tudományterületet foglalkoztat manapság, az irodalomtudományban ez egy elhanyagolt terület. Ezelőtt szinte 20 évvel, amikor elkezdtem irodalomtörténettel foglalkozni – ez nagyon sok tekintetben Cs. Gyimesi Évának volt köszönhető –, akkor egy kicsit szégyenkezve csináltam, nem volt „menő” olyan kérdéseket kutatni, mint irodalom és társadalom viszonya. Időközben ez megváltozott és egy népszerű, párbeszédképes területté vált. Le tudunk ülni beszélgetni egy, a közgazdaságtan történetével foglalkozó kollégával, de egy szociológus kollégával is, és érteni fogjuk egymást. Ilyen szempontból ez szerencsés fordulat az életemben, hogy valami, ami 20 évvel ezelőtt csodabogárságnak tűnt, az az utóbbi években errefele is elismert lett. A hivatásosodás, a modern szakmák története is ilyen, s számos irodalmi szerzőt és szöveget másként fogunk tudni érteni, ha e felől a társadalomtudományos probléma felől nézzük. Azokat a szakmai munkákat kedvelem, amelyek valamilyen problémában, nem pedig témában gondolkodnak. Ha valaki azt mondja, hogy Vörösmartyval vagy Arannyal foglalkozik, számomra még nem mond sokat. Az érdekel, hogy mit kezd ezekkel a dolgokkal, hogyan lesz probléma ezekből. Évszázados fóbiáink: elit és populáris irodalom viszonya – Azt mondta, hogy a mindennapok része az irodalom. Dinamikáról beszélt, társadalmat formáló irodalomról. Manapság a „magas” irodalom mellett egyre népszerűbb a populáris irodalom. Egyre többkönyvből később film, sorozat készül. Megjelenik a fanfiction: a hétköznapi ember az interneten kezdi újraírni ezeket a történeteket, amelyeknek néha nagyobb az olvasottságuk, mint egy szépirodalmi alkotásnak. Hol van az irodalomnak a helye ma a társadalomban? – Azért szeretem ezt a kérdést, mert nagyon jól megjeleníti azokat a hétköznapi, irodalmár és nem irodalmár fóbiákat, amelyek benne vannak az irodalmi és kulturális modernizációban. 200-250 éve ugyanezeket a kérdéseket teszik fel: például, hogy mit csináljunk a populáris irodalommal, milyen az elit és populáris viszonya, féljünk-e ettől. Azért tudunk nehezen beszélni erről, mert erős érzelmek, indulatok, fóbiák kapcsolódnak ehhez. A legnagyobb fóbia, hogy el fog tűnni a kultúra, az irodalom. Meg kell nyugtatnom mindenkit: Kazinczytól kezdve Arany Jánosig még kétségbeesettebben panaszkodtak, hogy milyen kevés olvasójuk van és bezzeg a frissen létrejövő bestseller kultúrában mennyire sok olvasója van egy-egy kevésbé értékes szerzőnek, miközben persze ma nem mindig ezekre az emberekre emlékezünk. Ha olvasóként kérdezne, akkor azt mondanám, hogy nagyon sokfajta olvasás van, nagyon sok olvasói rétegnek megvan a maga helye. Úgy látom, hogy az oktatásban néha azt hisszük, hogy ha a hallgatók nem csak azt olvassák, amit a kezükbe adunk, ha népszerű irodalmat is olvasnak, akkor vége van a világnak. Történetileg ezek hosszú távú fóbiák, és azáltal, hogy belátjuk, ezek nem csak a mi kérdéseink, belátjuk azt is, hogy ezeknek a fóbiáknak egy része alaptalan. Ja, és nem gondolom, hogy el fog tűnni az irodalom, dehogy fog. Például, Amerika a világ egyik legizgalmasabb könyvpiacát termelte ki és tartja fönt, és nagyon örülnék, ha eljutnánk oda, hogy Romániában is lennének olyan népszerű beszélgető show-k, könyves műsorok, mint ott például az Oprah Winfrey-é. Ha itt is volnának olyan népszerű irodalmárok, mint amilyenek az amerikai televíziózásban vannak, akik esetenként meghatározhatják akár egy elnökválasztás kimenetelét is. Örülnék, hogyha mondjuk az Amazon által képviselt üzleti modell eljöhetne ide, mert jobban fölboríthatná végre a kelet-közép európai könyves piacot és láthatóvá tenné, hogy mekkora hatalmas potenciál van benne. Nem az olvasók hiányoznak, hanem az olvasásnak az intézményesültsége. Miközben rettentően sokat panaszkodunk azzal kapcsolatban, hogy nem olvasnak eleget az emberek, elfelejtjük, hogy az olvasásra való ránevelés mindig intézményes folyamat. Mi lenne, hogyha jobban fölszerelnénk a könyvtárainkat? Hogyha kitalálnánk azokat a kultúraközvetítő intézményeket, amelyek a könyvhöz elvezetik az olvasókat? Mi lenne, hogyha minden napilapban rendszeresen lenne beszélgetés szerzőkkel, mesterolvasókkal vagy akár kevésbé mesterolvasókkal arról, hogy mit olvasnak, hogyan olvasnak, mit ajánlanak? Mi lenne, hogyha komolyan vennénk a létező intézményeket? – Szépirodalmat is ír vagy csak a szépirodalomról ír? – Nem, nem írok szépirodalmat. Szerintem időben ismertem föl, hogy nem lennék jó szépíró. Úgy gondolom, hogy mesterséges elvárás az irodalomtudománnyal foglalkozókkal szemben, hogy ők írjanak szépirodalmat. És fordítva is igaz, néha nagyon fals dolgok jönnek ki abból, ha szépírók úgy gondolják, hogy ők ugyanolyan minőségi módon tudnak beszélni vagy gondolkodni az irodalomról, mint ahogyan szépirodalmat írnak. Azért sem írok szépirodalmat, mert azt látom, hogy néha a szépirodalmat és a tudományos munkát kijátsszák egymás ellenében. Úgy gondolom, hogy ezek nagyon eltérő írásmódokat, gondolkodásmódokat igényelhetnek. Egyébként látom, hogy van, aki jól csinálja ezt a kettőt, irigylem is kellőképpen, csodálattal olvasom ezeket az embereket, de én örülnék, ha azt a dolgot, amiben úgy látom, hogy sikeres vagyok, azaz a tudományos munkát jól tudnám csinálni és esetleg ott írnék jó, meggyőző szövegeket. Jóga, kávé, cigiszünet helyett olvasószünet – Mit olvasott mostanában? – Legfrissebben épp az utolsó oktatási hetek hajszájában pihenésképpen Orhan Pamuk Hó című regényét olvastam újra. Hogyha nagyon sok órám van, sok értekezletre kell mennem, és van 10-15 perc időm, akkor az olvasással szakadok ki a hajszából. Más jógázik, van, aki kávézik, kimegy cigarettaszünetre. Én ha kijövök óráról, akkor szünetben olvasok. – Mivel tölti a szabadidejét? – Megrögzött színházlátogató vagyok. Olyan is van, hogy ugyanazt az előadást, ha nagyon szeretem, megnézem négyszer-ötször. Volt olyan, aki azt hitte adott pillanatban, hogy kritikát akarok írni. A családom, a két gyerekem mellett próbálok rengeteget kertészkedni. Nemcsak amiatt, hogy kiszellőztessem a fejemet, hanem azért is, hogy újabb ötleteim támadjanak. Úgy gondolom, hogy a tudományos munkához is nagy szükség van a kreativitásra. A tudomány mára kreatív iparág lett és ennek meg kell adni a módját, meg kell teremteni a helyzeteit. Van, hogy a legjobb ötleteim nem olvasás, hanem kertészkedés közben jönnek, amikor kilazítok. T. Szabó Levente • irodalomtörténész, egyetemi docens, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tudományos ügyekért felelős dékánhelyettese • 1977. április 30-án született Ozsdolán • számos, a 18–19. századi magyar és világirodalommal foglalkozó magyar és idegen nyelvű publikáció szerzője • 2009-ben az MTA Martinkó-díját nyerte el az év irodalomtörténeti publikációjáért a klasszikus magyar irodalom tárgykörében • 2014-ban megkapta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar legjobb oktatójának járó Excellentia-díjat • megjelenés előtt áll a modern magyar irodalmi szakmák társadalomtörténetéről szóló könyve és az első nemzetközi összehasonlító irodalomtörténeti folyóiratról készült angol nyelvű monográfiája SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 8.Mentor – A piros láda kérdéseket, nem válaszokat adCodău Annamária Excellentia-díjas bölcsésszel beszélgettünk Nehezen állt kötélnek, azaz interjúnak – különösebben nem szereti a reflektorfényt. Pedig ezt nemigen lehet elkerülni, ha az ember lánya Excellentia-díjat kap. Interjú helyett szívesebben lapozgatja Cs. Gyimesi Évát, az angol nyelvű esszékötetet, esetleg Brassai Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapját kutatja. A Mentor legfiatalabb interjúalanya emellett nagyon segítőkész, jegyzetei sokunkat megmentettek már, amit ezúton is köszönünk. – Beköszöntött a nyár és ezzel egy időben a várva várt szesszió is, jogos a kérdés: hogy vagy? – A májussal együtt minden egyszerre kezd az egyetemista ember fejére zúdulni, és ez így tart június–júliusban is. Elég nehéz a tanulásra, kutatásra, vizsgákra összpontosítani a mindenféle rendezvények mellett. Szóval ilyenkor még nehezebb megválaszolni ezt a kérdést, de mondjuk azt, hogy jól vagyok. Vagyis gondolom, hogy a pörgésállapot jó. – Mi szerettél volna lenni kicsi korodban? – Körülbelül minden egyszerre. Nem volt soha tartós elképzelésem, volt, amikor óvó néni, volt, amikor fodrász, cégvezető, építészmérnök stb. Az ideális mesterségnek az építészmérnökit gondoltam valamikor 8–9. osztályban, ez a művészet és reáltudományok elegáns ötvözete, de aztán hamar lemondtam– Hogy lett ebből Bölcsészettudományi Kar? – Így alakult, erre nem tudok inspiratív vagy céltudatos választ adni. Matek–infó intenzív angol osztályban végeztem a középiskolát, mégis főleg irodalommal kapcsolatos versenyekre jártam. Aztán a „döntés” részben azt mérlegelve született, hogy mi okoz örömet a mindennapokban, mi az, amihez valamelyest értek. Sok fiatalt foglalkoztat az irodalom – Annak idején a magyar szak felvételi szórólapján szerepelt a mágikus, minden kérdésre választ adó piros láda. Megérte válaszokat keresni a piros ládánál? – Ahhoz képest, hogy a piros láda csak egy pirosra festett nagy faláda az órarendnél, fontos szerepet játszik a magyar szakos bölcsészek életében: találkozóhely, ahol órák vagy vizsgák előtt/után beszélgetünk. De igazából azt hiszem, hogy a piros láda épphogy nem válaszokat ad, hanem még több kérdést generál. És ez azért jó, mert nem engedi, hogy abbahagyjuk a gondolkodást, hogy belenyugodjunk valamilyen végleges érvényesség illúziójába. – Mi a szerepe az irodalomnak a mai fiatalok életében? – Sok fiatalt foglalkoztat az irodalom, s nem csak azokat, akiknek valamilyen módon a szakmájukat jelenti. Hogy mi az irodalom szerepe, az szerintem mindenki esetében más: a fikcióba meneküléstől kezdve az ismeretszerzési vágyig, a saját világ határainak kitágítási igényétől az empátia „gyakorlásának” lehetőségéig nagyon sok minden van, ami miatt valaki számára fontos lehet az olvasás. A mai fiatalokkal is így van ez, csak az irodalom mellett sokkal hozzáférhetőbbé váltak más médiumok is, amelyek szintén a fikció iránti igényünkre válaszolnak (film, számítógépes játékok stb.), ezért a figyelmünk is jobban megoszlik, és átalakulnak az olvasási szokásaink. – A szakdolgozatodat, amellyel nemrég az ETDK-n II. helyezést értél el, az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokról (Cikkeit magyar, angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven közlő irodalomtudományi folyóirat, Kolozsváron szerkesztette Meltzl Hugó és Brassai Sámuel – szerk. megj.) írtad. Miért esett erre a választásod? Mennyiben segítette a munkádat a témavezetőd, T. Szabó Levente? Melyek voltak a kutatás legfőbb eredményei? – Több szempontból is úgy éreztem/gondoltam, hogy az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokkal (ÖIL) érdemes lesz nekem is foglalkozni. Egyrészt – és talán ez a legfontosabb szempont – személyes indíttatás vagy mondhatni szimpátia keltette fel az érdeklődésemet: bikulturális egyénként nagyon érdekelt az, hogy a különböző nyelveket és kultúrákat hogyan lehet összehangolni, és amikor másodéven irodalomtörténetből T. Szabó Levente bemutatta nekünk az ÖIL-t, úgy tűnt, hogy ez a többnyelvű, 19. századi kolozsvári folyóirat is ilyesmit próbált megvalósítani. Másrészt nagyon sok kiaknázatlan része van ennek a lapnak az anyagát és történetét tekintve, ráadásul nemzetközileg nagy érdeklődést mutatnak iránta a kutatók, hisz az összehasonlító irodalomtudomány intézményesülésének kezdeteit erre vezetik vissza. Ezért úgy gondoltam, hogy akár új eredményekre is lehetne jutni, ha közelebbről vizsgálódunk. A kezdeti bizonytalanabb ötleteimmel felkerestem T. Szabó Leventét, aki már hosszabb ideje foglalkozik az ÖIL-lel, ő lett a szakdolgozatom témavezetője. Nagyon sokat segített abban, hogy tágasabb kontextusban is átláthassam a vizsgált korpuszt, de közben elkerüljem az általánosítás csapdáját. Kutatásomat a folyóirat angolszász anyagára és kapcsolataira alapoztam, s úgy tűnik, hogy elég érdekes folyamatokat sikerült megragadni, például kirajzolódik az, hogy míg a magyarok számára a lap nem volt eléggé „magyar”, az angolok figyelmét talán épp a „magyarsága” ragadta meg. Ilyen eltérő elvárások között kellett sokat egyensúlyozniuk a szerkesztőknek, s ebből látszik, hogy milyen gyakorlati nehézségei vannak a kultúrák közötti párbeszédeknek. Talán a legfontosabb színtér, ahol ezek az eredmények „letesztelődnek”, a július végi, Bécsben sorra kerülő nemzetközi komparatisztikai kongresszus lesz (World Congress of the International Comparative Literature Association). Nincs titkos receptem – Nemrég te lettél a Bölcsészettudományi Kar első magyar szakos diákja aki Excellentia-díjban részesült. – Természetesen nagy megtiszteltetés ez a díj, meg tud erősíteni abban, hogy van értelme az ember sokéves munkájának, még akkor is, ha nem kívánja azt olyan látványosan végezni. Ez olyan díj, amelyet részben a szakmai önéletrajz elbírálása, részben a közösség szavazatai alapján ítélnek oda. Szóval örvendtem, persze, amikor átadták, de mégis az eredményhirdetés előtti időszaknak örvendtem a legjobban, mert akkor nagyon sokan, család, barátok, kollégák, régi és jelenlegi tanárok kezdtek el igen lelkesedni és biztatni, és ezért (is) nagyon hálás vagyok nekik. – Jövőre befejezed a mesterképzést. Tudod már a disszertációd témáját? Mi az a kutatási terület, amivel a jövőben szívesen foglalkoznál? – Most tartok ott, hogy az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok angolszász anyagáról végzett kutatásomat lezáromféle, és nekifogok valami újnak. Ez az új irány még nem körvonalazódott, megint az a baj, hogy túl sok dolog érdekelne, de továbbra is főleg az összehasonlító irodalomtudomány területén maradnék. – Mit olvasol éppen? – Mivel szesszió van, elsősorban a kötelezőket, pillanatnyilag Cs. Gyimesi Éva Gyöngy és homok című kötetét. Ezzel párhuzamosan pedig mindig szokott lenni „pihenésképp” valami nem kötelező, amit elő-előveszek, mostanában ez Susan Sontag Against Interpretation and Other Essays című könyve. – Hogyan van időd mindenre: tanulni, idejében megírni a dolgozatokat, olvasni, írni a Helikonnak, Korunknak, a szemnek, bulizni, kulturális programokra járni stb.? – Mindenki azt hiszi, hogy van valamilyen titkos receptem, pedig nincs. Időm sincs, senkinek nincs arra, hogy mindent beleszuszakoljon, amit szeretne és amit kell. Azt hiszem, megtanultam a lemondást az egyensúly megtartása érdekében. Játszunk! 1. Azért várom a nyarat, mert nyáron meg lehet mindent tenni, amit év közben az iskola/egyetem miatt nem. 2. Kolozsvárban a legjobb dolog a sok pereces. 3. Olvasni jó, mert: csak azt tudom, hogy nekem miért jó olvasni, és szűkszavúságom ellenére hatalmas esszé kerekedne belőle. 4. A könyv, amit mindenki el kellene olvasson: George Orwell,1984. 5. Irodalom vagy nyelvészet? IRODALOM. 6. Klasszikus vagy kortárs? Mindkettő. 7. A slampoetry mindig meg tud lepni. 8. A Harry Potter titkos kedvenc. 9. A szesszióban a legrosszabb a kísértés, hogy bármi mással foglalkozzak a tanuláson kívül. 10. Ha megválaszthatnám, melyik korban éljek, a jelenben maradnék. Codău Annamária • 1993. január 12-én született Marosvásárhelyen • 2012–2015 között a BBTE Bölcsészettudományi Kar magyar–angol szakos hallgatója • 2015-től mesterképzős hallgató magyar szakon • rendszerint publikál a Helikon, Korunk folyóiratokban, a szemportálon • 2016-ban II. helyezést ért el az ETDK-n Hányféle világirodalom? Az első nemzetközi komparatisztikai szaklap angolszász anyaga a magyar irodalom érdeke és az angliai perspektíva között című dolgozatával • 2016-ban megkapta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Excellentia-díját Tempfli Zófia Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 28.Átadták a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat, kitüntették a leköszönő honatyákatHuszonkilenc személynek és egy intézmény képviselőjének adott át a 2016-os Ezüstfenyő-díjakat Kelemen Hunor szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt. A szövetségi elnök kitüntette a volt ügyvezető elnököt és a leköszönő RMDSZ-es honatyákat is. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ünnepi beszédében Kelemen Hunor emlékeztetett, az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulóján adták át először az Ezüstfenyő-díjat mindazok munkájának elismeréséért, akik szerepet vállaltak a közösségi javak visszaszerzésében, a szövetség programjának megvalósításában. A 2016-os díjban 29 személy és egy intézmény részesült. Az elzárkózás, a közöny nem célravezető, a közösség meggyengüléséhez vezethet – hangsúlyozta az RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy nem csupán a jog és az intézményes keretek befolyásolják a közösség fennmaradását. Ez azoknak a személyekhez is köthető, akik az általuk kiválasztott területen tudásukat a közvetlen környezetükben élők, a helyi közösségek szolgálatába állítják. „Szükség van a hősökre, a kis- és nagybetűs hősökre, olyan példaképekre, akik összekapcsolják a múltat a jövővel, akik cselekvő részesei, hétköznapi hősei a kultúránk értékeinek megőrzésében, a közösségünk javainak ápolásában, hogy ez az ország ne csak lakcímünk, de otthonunk is legyen. Ezeknek a hősöknek a létük nélkülözhetetlen, hiszen követendő példák, hősök hiányában mindaz, amit 27 év alatt kivívott a romániai magyar közösség, visszafordítható, egy tollvonással áthúzható” – fogalmazott a politikus. Az RMDSZ 2016-os Ezüstfenyő-díjazottjai a következők: Balázs Antal nyugalmazott néptanító, faragómester, Balázs Dénes tanár, Barcsy Lajos, a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub vezetője, Biró Albin, a Szövetség csíki szervezetének alapító tagja, a Biztosítási Felügyelet vezetőtanácsi tagja, Csibi László az RMDSZ tölgyesi szervezetének elnöke, Fábián Emese humánerőforrás-felelős, Fornvald András erdészeti jogi szakértő, Gábor Árpád János, az RMDSZ búzásbocsárdi szervezetének elnöke, a község alpolgármestere, Gáspár-Barra Réka újságíró, Gáspár Attila-Adalbert karnagy, zenetanár, Hajdú Géza színművész, a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, Ilkei Árpád unitárius lelkész, Keresztes Kálmán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szeben megyei kirendeltségének elnöke, oktatási szakértő, Kilyén Ilka színészművésznő, Kovács Imre Németpereg polgármestere, Máté András Levente, az RMDSZ volt parlamenti képviselője, Meleg Vilmos színművész, Dr. Molnár Csaba állatorvos, Nits János nyugdíjas, egykori városi tanácsos Szatmárnémetiben, Pál József Csaba főesperes, Pauer Andrea főkönyvelő, Petki Pál tanár, Pop Piroska pénztáros, Sipos Ilona, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének irodavezetője, Szabó Anna nyugdíjas, Szabó Levente-György, Kémer polgármestere, Szakács Imre nyugdíjas tanító, egykori alpolgármester, Székely Levente, az RMDSZ Galac Megyei Szervezetének elnöke, Tánczos Vilmos néprajzkutató. Az Ezüstfenyő-díjak átadása után az RMDSZ szövetségi elnöke megköszönte Kovács Péter volt ügyvezető elnök, illetve a leköszönő szenátorok és képviselők munkáját, oklevéllel és Részegh Botond képzőművész alkotásával díjazva őket. Antal Erika maszol.ro 2017. február 6.Iskola-összevonás következhet Kovásznán isKovászna helyi tanácsa elfogadta a város iskolahálózatának működését szabályozó határozattervezetet, melyet a megyei tanfelügyelőség is jóváhagyott. Ennek értelmében a 2017–2018-as tanévben a fürdővárosban három jogi személyiséggel rendelkező tanegység működik a hozzájuk csatolt alegységekkel együtt. A tanácsülésen elhangzott: a városban csökken a tanulók létszáma, így előfordulhat, hogy a következő években összevonásokra lesz szükség. Szabó Levente tanácstag az ülésen elmondta, a tanügyi szakbizottságban felvetődött, megoldást kellene keresni, hogy gazdaságosabban működjenek a tanegységek, erről az intézményvezetőkkel is megbeszélést folytatnának. Gyerő József polgármester a kovásznai iskolák jövőjével kapcsolatosan megállapította: átfogó megbeszélésre van szükség, amelybe a tanulókat, szüleiket, a tanári kart is bevonnák. Ha meg kell szüntetni a három központ valamelyikének önállóságát, azt csakis gazdasági megfontolásokra lehet alapozni, a tanulók érdekeinek figyelembevételével, kizárva a nemzetiségi tényezőt. Minden lehetőséget mérlegelnek, de a diákok létszáma csökken, így öt-tíz év múlva téma lehet az iskolák összevonása – jelezte a városvezető. A létszámcsökkenés lehetséges okairól Molnár János önkormányzati képviselő, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára szólt. A környező falvakból – Zabola, Barátos, Zágon – egyre többen választják a kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi tanulási lehetőségeket. Ez a kovásznai líceum szerényebb felszereltségére is visszavezethető. Például az informatikai laborban elavult számítógépeket használnak, de még a villanyhálózat működése is kívánnivalót hagy, sokszor alacsony az áram feszültsége. Meg kell nézni, hogyan lehet pótolni a hiányosságokat, elsősorban az infólabor felszereltsége tekintetében, ezzel számolni kell a költségvetés elkészítésénél – hangoztatta a tanár. A Kőrösi Csoma Sándor Líceum Kovászna legnagyobb tanegysége, ide tartozik az Orbán Balázs Elemi Iskola, a csomakőrösi elemi iskola és óvoda is. Az 1-es számú napközi óvoda alegysége az 1-es és 2-es számú rendes programú óvoda. A vajnafalvi Avram Iancu Gimnázium a 4-es számú normális programú óvodával és a 2-es napközivel – mindezekben román nyelvű oktatás folyik – alkot pénzügyi központot. A fürdőváros iskolahálózatának része a Kovásznai Gyerekek Klubja is, ahol iskolán kívüli tevékenységeket folytatnak. Becsek Éva, a Kőrösi-líceum igazgatónője érdeklődésünkre elmondta: tény, hogy egyre kevesebb a beiskolázandó gyerek, ez a folyamat 1990 óta tart. Osztályok összevonását kell megejteniük, például az idei három IV. osztályból jövőre csak két ötödiket indíthatnak, erről a szülőkkel is egyeztet. Az iskolák összevonásáról viszont csak a tanács dönthet – magyarázta a helyzetet. Azt is elmondta, az alapfelszereltség megvan a líceumban, de szükség lenne az informatika, nyelvismeret oktatásának fejlesztésére, ehhez beruházásokra van szükség, s a tanács anyagi támogatására – mondta az igazgatónő. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 3.Száz erdélyi magyar értelmiségi kéri a „lex CEU" visszavonásátSzáz erdélyi magyar oktató, kutató, véleményformáló írta alá azt a levelet, amelyben a magyarországi felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonására szólítják a budapesti kormányt. Szerintük ellehetetlenedhet a Közép-Európai Egyetem (CEU) budapesti működése. A nemzetközileg elismert tudás érték Erdélyben című levél címzettje Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az aláírók emlékeztetnek, hogy az előző évszázadokban számos fiatal diák megfordult nyugati egyetemeken, és tért haza Erdélybe tudásban, lélekben gazdagodva, jelentős mértékben hozzájárulva a magyar tudományosság fellendüléséhez; de erdélyiségünk, illetve magyarságunk megőrzéséhez, megmaradásához is. Megemlítik, hogy az 1990-es rendszerváltást követő időkben a budapesti Közép-Európai Egyetemről (CEU) hazatérő fiatalok hasonló értéket képviselnek az erdélyi magyar társadalomban. A száz értelmiségi szerint különösen a társadalomtudományi szakok képviselői profitálhattak sokat ennek az intézménynek a létéből; elsősorban azok, akik diákjai voltak, vagy doktori címet szereztek ott. „De sokan mások is: akik konferenciákon, nyári egyetemeken, tanterv-fejlesztési vagy más posztgraduális képzéseken vettek részt. A páratlan könyvtárának olvasóiként is elmondhatjuk, hogy a Közép-Európai Egyetem szakmai fejlődésük igen fontos állomását jelentette. A hazahozott tudás – akárcsak elődeink esetében – közösségi létünk garanciája, és úgy gondoljuk ez a megállapítás a XXI. századi történelmi körülmények között nemcsak az erdélyi, hanem a többi határon túli magyar közösségre is érvényes a szóban forgó oktatási intézmény vonatkozásában is" – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben. Az erdélyi értelmiségiek szerint a magyar kormánynak a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításáról szóló javaslata olyan helyzetet teremt, amelyben ellehetetlenedik a Közép-Európai Egyetem budapesti működése. Éppen ezért arra kérik Balog Zoltán minisztert, vizsgálja felül és vonja vissza törvénymódosítási javaslatát. „Meggyőződésünk, hogy ezzel jó ügyet támogat, hiszen nekünk létfontosságú érdekünk, hogy benne maradjunk a nemzetközi tudományos vérkeringésben, amelynek fontos központja a budapesti székhelyű Közép-Európai Egyetem" – állapítja meg a felhívás. Az aláírók között szerepel a Sapientia EMTE, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem számos oktatója, ugyanakkor többek között Bakk Miklós politológus, docens, Barabási Albert László hálózatkutató, Csata Zsombor szociológus, Csoma Botond jogász, parlamenti képviselő, Demény Péter író, a Látó szerkesztője, Eckstein-Kovács Péter ügyvéd, Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Horváth István szociológus, Lupescu Radu történész, Magyari Tivadar egyetemi tanár, volt CEU-hallgató (az RMDSZ ügyvezető alelnöke), Szilágyi N. Sándor nyelvész, Sándor D. Attila biológus, Szabó Á. Töhötöm néprajzkutató, Szabó Levente irodalomtörténész. Krónika (Kolozsvár) 2017. május 18.Bővül az árkosi tájmúzeum (Anyaországi pártfogók segédkeznek)Kecskeméti önkéntesek dolgoznak immár második éve az árkosi tájmúzeum bővítésén. Egy korábbi erdélyi kirándulásról hazaúton döntöttek úgy, visszatérnek segíteni. Önerőből és támogatóik jóvoltából utaztak ismét Árkosra, ahol egy hétig vállalnak részt a tennivalókból, hogy a székelység múltját felidéző tárgyakat végül méltó-megfelelő körülmények közt láthassák az érdeklődők. Falat építettek, téglát hordtak, villanyhálózatot szereltek, de az udvar szépítésén is dolgoztak tegnap a kecskemétiek, akik szombatig reggel nyolc órától délután négyig szorgoskodnak vállvetve a múzeumalapító Bálinth Zoltánnal. Nehéz őket felcsalogatni a pincéből, ottjártunkkor éppen a napot mintázó átjárót készítették, míg el nem fogyott a tégla, kötőanyag, meg sem álltak. Tavaly májusban jártak Háromszéken, akkor szegődött hozzájuk Zoltán „honismereti vezetőnek”, így kerültek kapcsolatba vele, s hazafelé tartva született meg a döntés: bekapcsolódnak a múzeumépítésbe, „mert van még tennivaló bőven” – idézte fel a kezdeteket Váradi Zoltán. Tavaly júliusban egy tizenegy fős csapat jött vissza Árkosra, akkor a tetőn, a belső falazatokon dolgoztak, a tartóoszlopok betonalapját öntötték ki. „Ezzel a munkával tudunk hozzájárulni a múzeumépítéshez, hogy látványos meg hasznos is legyen, ez az érték itt marad” – össszegzett a csapat vezetője. A kétkezi munkán, anyagi támogatáson túl a hétfős csapat újabb tárgyakkal bővítette a tájmúzeum gazdag gyűjteményét – erről már a marosvásárhelyi születésű Bapcsán Dolores beszélt. Fontosnak tartja, hogy a fizikai munka legalább egy részétől mentesítsék Bálinth Zoltánt, így is támogatva a múzeumépítést. Tavalyi együttműködésüket színes, fényképes beszámolóban örökítették meg, amelyet különböző módon népszerűsítenek ismerőseik körében – a cél, hogy minél többen tudomást szerezzenek róla, felkeressék és ily módon támogassák az árkosi tájmúzeumot – mondják. Mosolyogva jegyezték meg: szerdán még a faluba látogató svéd turistacsoportot is sikerült becsalogatni a kapun, nekik is nagyon tetszett a gyűjtemény. „Meglepődtek, hogy Kecskemétről ide jöttünk segíteni, de otthon is csodálkoznak azon, hogy ilyen munkára vállalkoztunk. Van, akinek ez tetszik” – jegyezte meg Székely Sára. Nyugdíjasként csatlakozott a csoporthoz Korom Gábor, aki többször is megfordult már Erdélyben, Háromszéken. Ideje megengedi, így részt vállalt a teendőkben – mondja –, hogy az Árkoson összegyűjtött kultúrtörténeti és történelmi emlékek fennmaradjanak. Úgy fogalmazott, csak akkor van jövőnk, ha múltunkra is vigyázunk, „amíg vannak ilyen – a szó jó értelmében – megszállott emberek, mint Zoli, aki hajlandó időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve arra, hogy tegyen, dolgozzon azért, hogy megőrizze ezeket az emlékeket”. Az unitárius vártemplom bástyájában továbbra is látható a múzeum gyűjteményének egy része, ott azonban már nincs lehetőség a bővítésre, ezért épült meg 2009-ben a kicsi ház (ahol most konyhai eszközök, iskolai és üvegtárgyak kaptak helyet), majd 2011-ben a csűr (a mezőgazdasági és famegmunkálási eszközök számára), a nagy ház pedig több éve készül – magyarázta tegnap lapunknak Bálinth Zoltán. Hét-nyolcezer tárgy nem fér el két teremben, gyűjteményében ugyanis nagyobb tárgyak is találhatók, ezeknek is megfelelő teret kell biztostani. Mint mondta, szeretné, ha a falu támogatná a munkában, és tudomásul venné, hogy rendelkezik egy múzeummal is. Lehetőleg ne teher legyen, amit nyújtanak, hanem valós segítség – erre törekszenek a lelkes kecskemétiek (a már említettek mellett Szabó Levente, Péczeli István, Horváth Ildikó), akik egy őszi koncertet is terveznek, amelynek bevételét a múzeum javára ajánlják fel. A Mikes Kelemen utcai portán pedig rengeteg a tennivaló, tegnap azzal búcsúztak, néhány évig még vissza kell járniuk Árkosra. Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 5.Kitüntetésben részesül a BBTE néhány hallgatója és oktatójaKitüntetésben részesíti a Babeș–Bolyai Tudományegyetem azokat a diákokat és oktatóikat, akik első díjban részesültek a Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). Pro Scientia Aranyéremben részesül Lingvay Mónika, a BBTE fizika szakos mesteris hallgatója, aki az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika szekciójában mutatott be dolgozatot. Pro Scientia Aranyéremre pályázhattak azon egyetemi hallgatók akik első díjban részesültek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). OTDK - Országos Tudományos Diákköri Konferencia Ülésezett a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság. Az idei évben összesen 313 pályázat érkezett. Első körben a szakmai bizottságok választották ki ezek alapján a tudományterületileg legjobb öt-öt hallgatót. A Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság döntésének megfelelően közülük összesen 45-en Pro Scientia Aranyérmet, ketten Pro Arte Aranyérmet kapnak. Mestertanár Aranyéremben részesül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem három oktatója, akiket az egyetem felterjesztett az Országos Tudományos Diákköri Tanácshoz: Ruprecht Eszter egyetemi docens, Biológia és Geológia Kar (OTDK Biológia szekció) Vincze Hanna Orsolya egyetemi docens, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar (OTDK Társadalomtudományi szekció) T. Szabó Levente egyetemi docens, Bölcsészettudományi Kar (OTDK Humán Tudományi szekció) Mestertanár Aranyérmet kapnak azok az oktatók, akik legalább 10 éve foglalkoznak tehetséggondozással és hallgatóik sikeresen szerepeltek az OTDK-n. A Pro Scientia Aranyérmeket és a Mestertanár Aranyérmeket 2017 novemberében adják át az Országos Tudományos Diákköri Tanács XXXIII. OTDK-t lezáró ünnepi ülésén, a Magyar Tudományos Akadémián. A 2017. március 23–április 22. között zajlott Országos Tudományos Diákköri Konferencián a BBTE számos hallgatója díjban részesült. maszol.ro 2017. augusztus 24.Arany-ballada ihlette képregény-sorozat is készültUdvartér Alkotótábor – már nem utópia Utópia címmel zajlott le a Kézdiszékért és Strázsa egyesületek szervezésében az első Udvartér Olvasó- és Alkotótábor július 31. és augusztus 12. között a Hargita megyei Sopárkút panzióban. A magyarországi példákból építkező, azokat megújító kéthetes eseményen 12 önkéntes táborvezető és 38 középiskolás táborozó vett részt Erdélyből, Moldvából és Magyarországról. Amint azt a tábor neve is jelzi, a tevékenységek gerincét az udvarterek céhműhelyeinek mintájára kialakított műhelygyakorlatok alkották, az itt született alkotások képezték a táborzáró munkabemutató szabadtéri kiállítás és előadás alapját. Keresztes Ágnes és Léstyán Attila színművészek, valamint Balogh Attila rendező drámafoglalkozásokat tartott a táborozóknak, a zeneműhely meghívottjai Fazakas Etele sepsiszentgyörgyi zenész és Fazakas István műkedvelő zenész (civilben filozófus) voltak. Barabás Ágota a stúdióműhelyt irányította, a médiaműhelyt Németh Szabolcs Előd, az Erdély FM műsorszerkesztője és Antal Szabolcs, az M5 operatőre. A „scriptórium” műhelyt Benedek Zsolt dramaturg, Deme Johanna egyetemi hallgató és Ferencz Éva tanár vezették. A tábor adminisztrációs teendőit Ferencz Attila, a Kézdiszékért Egyesület elnöke látta el. A műhelyvezetők mellett meghívott előadók is tartottak előadásokat. A tábor vendégei voltak Marosán Csaba színművész, T. Szabó Levente egyetemi docens, Kocsis István hatvani ny. könyvtárigazgató, a Fábián Zoltán Olvasótábor alapítója, Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás, a Fantomatika képregény szerzőpárosa, Ruszka Sándor református lelkész, Petres László lujzikalagori magyartanár, Borcsa János kritikus, könyvkiadó, Borcsa Imola író, Kerekes Emőke fotográfus, Golicza Előd műépítész, díszlettervező, Gál Zoltán műépítész, Ürmösi-Incze Mária és Hunor néptáncosok és Ardeleanu Daniel, alias GRID, aki dj-partival szórakoztatta a táborozókat. A tábor utolsó előtti napján mintegy 50 érdeklődő, szülő, barát jelenlétében összegezték a táborban tanultakat, tapasztaltakat. Az Arany János-emlékév jegyében esett a választás a Tengerihántás című balladát feldolgozó összműhely-bemutatóra. A magyarországi Magyartanárok Egyesülete és a Balassi Intézet ajánlásával működő tábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Pillangó Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa, a Julius Meinl Románia, Kézdivásárhely önkormányzata és a Fuel Management Kft. támogatta. F. É. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
